Mi másról lehetne szó, mint az iPhone3G-ről. Steve Jobs elmondása szerint már vasárnap elkelt az egymilliomodik készülék, vagyis kevesebb mint három nap alatt fogyott el ennyi a telefont hivatalosan árusítható 21 országban. Egy évvel ezelőtt az Apple első generációs telefonjából 74 nap alatt sikerült eladni ugyanennyit.

Hogyan sikerülhetett ez? Egyrészt a telefont ezúttal nem csak az Egyesült Államokban kezdték el árusítani a megjelenés napján, hanem másik húsz országban is. Ez pedig további 630 millió potenciálisan kiéhezett vevőt jelent a eddigi valamivel több, mint 300 millióval szemben. De ez önmagában még kevés lenne. Az embereket felspannolták, a telefont megspékelték mindenféle földi jóval, majd félbevágták az árát. Korábban már említettem, ez egy óriási marketingfogás volt. És mindehhez vegyük hozzá azt, hogy ez a telefon már egy befutott, használói által megkedvelt készülék folytatása. Jó terméket, elsőrangú marketinggel szórtak szét a világban úgy, hogy a telefont a legtöbb embernek elérhető áron kínálják.

És persze rámozdult a szoftverpiac is. A márciusban útjára indított iPhone SDK, a szabad fejlesztés lehetősége megtette a hatását: tízmillió letöltött alkalmazást mértek az AppStore-ban már az első hétvégén. "A fejlesztők néhány rendkívüli alkalmazást készítettek, amit aztán az AppStore eljuttatta valamennyi iPod Touch és iPhone felhasználóhoz.", mondta az Apple-vezér. Az 500 alkalmazással indított online bolt kínálata 800 darabosra duzzadt. Gondolom, Steve Jobs nem az olyan programokra gondolt, amelyek például azt mérik, meddig tudod a képernyő egy adott pontján tartani az ujjad, merthogy van ilyen is. Érdemesebb inkább innen, meg innen csemegézni.

Még ebben az évben elkezdik forgalmazni a telefont további 49 országban. És még ott van Kína és Oroszország. Meg Atlantisz. Meg a szomszédos naprendszer. Mi lesz még itt, embeeeeer.