Sikerült többet is megtudnunk a 5th Avenue-n sorbanálló példányokról. Ők azok ugye, akik az iPhone 3G-ért nem átallnak egy hetet ücsörögni a fülledt New York-i téren. Hasonló lényekkel ugyanitt találkoztunk már májusban is, de ők még bizonytalanok voltak, nem is nagyon értették, mire is várnak tulajdonképpen. A mostani egyedeken már látszik a fejlődés: eltökéltek, tudják mit akarnak.

Kiadtak ugyanis egy nyílt levelet, amiből kiderül, ők a TheWhoFarmers, és hogy szeretik az almákat: New York (Big Apple) és a cupertinói Apple cég rajongói ők. Hosszú ideig vártak a megfelelő célra, aminek a nevében véghezvihetik ördögi tervüket: megdönteni a sorbanállás Guiness rekordját. Aztán rátaláltak az iPhone3G-re.

Az ország minden tájáról összegyűlt közösség tagjairól kiderült az is, hogy noha nem sikerült megállapodniuk az egységes himnuszukban, zenei ízlésük nagyrészt hasonló dimenziókban mozog. Jelszavuk: "an apple a day keeps the doctor away", amit még soha nem fordítottak le szebben és megindítóbban, mint ahogy Terence Hill szájából hallottuk a pókerasztalnál: "Minden nap egy alma, és a doktor al' ma".

Merthogy ők egyébként mezőgazdászkodnak. Valójában az Apple-hype-ot meglovagolva szeretnék elérni, hogy az új amerikai elnök felfigyeljen az organikus farmok fontosságára. Ezért a célért még komposztálni is hajlandóak saját ételmaradékaikat. Fényes nappal.

A TheWhoFarmers tagjai és minden WWOOF-es nagyon boldog Independence Day-t kíván onnan is. És éljenek a biofarmok! Szerintem ingyenreklámért jobbkor jobb helyen még nem ült egyhelyben senki.