Fentről lehúzod, és már kész is. Ott vannak a tőzsdei árfolyamok, időjárás, emailek, a naptárbejegyzéseid. Nem kell a naptár programot indítani, érted, húzol, nem nyomsz. Kábé így indult.

És hol tartunk most? Nagyjából ugyanott. Én legalábbis nem tudtam értelmes dolgokra használni ezt a jelenséget.

Ez a cucc 2011-es, lassan négy éve szüttyögnek vele. Aztán kitalálták, mivel lehetne felélénkíteni az UI ezen részét. Widgetek! Az Android után már az iOS 8-ban is interakcióba is léphetünk az értesítésekkel. Legyenek gombok, vásárolhassunk ezen keresztül, kapcsolhassunk kapcsolókat, tekerhessünk potmétereket.

euqdp.jpg

De kiderült, hogy ez még több bizonytalanságot hoz, mint amennyi érdektelenséget eltüntet. Egyrészt nem mondható, hogy kifejezetten robbant volna a widget-piac, másrészt az Apple is fura indokokkal utasítja el a különféle kiegészítőket.

A Launcher olyan widget volt, amivel meghatározott feladatokat indíthattunk volna meghatározott programokon belül. Felhívni anyut, státuszt nyomni a blog Facebook-oldalára, új üzenetet írni és így tovább. Az Apple levetette, mert "rosszul használták a funkciót". Levetették volna a PCalc számológépet is, mert “nem végezhet számolást egy widget”, aztán kiderült, hogy mégis.

Tovább olvasom