Amióta múlt héten felröppent (mit felröppent? Kirobbant!) a hír, miszerint az Apple és az IBM együtt dolgozik majd, elárasztottak minket a Watson vs. Siri cikkek. Ezek leginkább azzal foglalkoznak, hogy a Siri milyen hülye, a Watson meg okos, és hogy ezt figyelembe véve van-e jövője kettejük bármiféle kapcsolatának. Összejöhet-e a nyelvészprofesszor a titkárnőképző első osztályos tanulójával, ha előbbinél a luxusautó, utóbbinál meg formás csípő hiányzik?

ibm-watson-1600-26945.jpg

A Watson, az IBM szuperszámítógépe és a Siri, az Apple digitális asszisztense nagyjából ugyanazért váltak híressé: értelmezni próbálják a beszédben elhangzott kérdéseket, és azokra a megfelelő választ próbálják adni. Csakhogy míg a Siri egy okostelefonon belül elérhető funkciók elsajátítására specializálódik, addig a tévés vetélkedőben elért sikereivel híressé vált Watson első alkalmazásai segítségével inkább a tüdőrák gyógyításánál segíti az orvosi döntéshozatalt, egyfajta tanácsadó szerepet betöltve. Persze más területeken is kipróbálják a Gépszörnyet, az irány az R&D, a gyógyszeripar és a biotechnológia.

Nincsenek egy súlycsoportban a Sirivel, na.

A kérdés, hogy tud vagy akar-e egymásnak segíteni az Apple és az IBM a mesterségesintelligencia-fejlesztésben? Lássuk a motivációkat:

Tovább olvasom