Két toplistát is összeállítottak ebben a témában, az egyiket a Forbes, a másikat az Interbrand.

Előbbi idén is első helyre hozta ki az Apple-t, összesen 87,1 milliárd dollárra tartják az almalogós márka értékét. Ez 52 százalékkal magasabb a tavalyihoz képest, ami annak is köszönhető, hogy az elmúlt 12 hónapban 40 milliárd dollár profitot termelt a cég, ami az Exxon Mobil után a második legnagyobb a világon. Második helyen a Microsoft áll a Forbes kimutatásában, 54,7 milliárd dollárral.

12.10.02-Interbrand-1.jpg

Az Interbrand viszont egészen máshogy kalkulálta ki a brandekhez köthető dollármilliárdokat. Szerintük az Apple sokkal nagyobb mértékben, 129 százalékkal növelte egy év alatt a márkaértékét, vagyis 76,5 milliárd dollárra nőtt, de még ezzel is csak második helyen vannak a Coca-Cola előtt. Még ez is jobb, mint a tavalyi nyolcadik hely.

Érdekes egyébként az is, hogy pont októberben jelentek meg ezek a kimutatások. Ez a hónap ugyanis a legerősebb az Apple részvényei számára, az elmúlt kilenc évben ebben az időszakban szárnyalltak leginkább a cég papírjai. A Topeka Capital Markets elemzője pedig úgy látja, ez a trend folytatódik idén is, így a papír könnyan ismét 700 dollár feletti árat üthet meg. A 12 hónapos célértéket az elemző vállalat 1111 dollárban állapította meg.