Na kérem. Melyik cég az, ahol az egyes termékdivíziók vezetői egymással versenyeznek, egymásra fújnak, és egyáltalán nem viselkednek egy, mintha egy csónakban eveznének?

A válasz természetesen: az Apple. A Steve Jobs vezette Macintosh team az 1980-as évek elején lázadónak tekintette magát a cégen belül, és Jobs egyetlen célja a Lisa csapatának felülmúlása volt. Még kalózlobogót is kitűztek az irodájukra, ami azóta valamennyire az Apple szimbóluma is lett.

pirate.jpg

Hasonló eset bontakozott ki állítólag most is az Apple-nél. A Siri team vezetője, Patrick Gates, valamint az iCloud csapatának főnöke, Eric Billingsley elkezdte nagyon utálni egymást. Ez odáig fajult, hogy amikor együtt kellett volna dolgozniuk nemrég, hogy az Apple új, integráltabb iCloud szolgáltatásain fáradozzanak, és a Siri elérje az iCloud minden szolgáltatásának lehetőségeit, felrobbant a puskaporos hordó.

Nyílt vitákba keveredtek a munkatársak előtt, azt bizonygatva  egymásnak, hogy jobb munkát végeznek, mint a másik. Sajnos azonban ezt az energiát nem sikerült konstruktív mederbe terelni, nem volt ott egy Steve Jobs, aki ügyes manipulációval ezt az erőt jobb termékek kialakítására konvertálta volna. Már a Siri egy kulcsfontosságú mérnöke távozott is emiatt a cégtől, és további felmondások várhatóak belső informátorok szerint.

Legalább most már tudom, hogy a Siri miért fejlődik ilyen lassan, és az iCloud szolgáltatások miért bugosak. A csapatok a belső feszültség levezetése miatt nyilván valami véres, kibelezős játékokkal játszanak munkaidőben.