E heti hirdetőnk a Digi2Real, egy egyedülálló szolgáltatás Magyarországon.

Nemrég teszteltem a Digi2Real szolgáltatását: kiválasztottam néhány iPhone-os fotómat, kiválasztottam a képkeretet, és másnap már át is vettem a Mammutban a speciálisan erre a célra készített, négyzet alakú (viva Instagram) keretben a képet, illetve egy vászonra nyomott, keret nélküli megoldást. A keretezett kép készítésének még nem találkoztam ilyen egyszerű módjával.

-2_1.jpg

Annyira sikeres lett a szolgáltatás, hogy a képek készítését intéző Puskás Fotó nemrég felfrissítette a választékot: ezentúl nemcsak fekete színű fakeret elérhető, választhatunk világosbarna és sötétbarna kereteket is (ezek külön erre a célra készített darabok, 12-szer 12 centis kereteket nem sűrűn lehet kereskedelmi forgalomban kapni).

Ezeket az Digi2Real app legfrissebb, 1.2.1-es verziójával lehet egyébként elérni. A frissítés tartalmazza még az elérhetőségek pontosítását, változtattak a segítségnyújtás sorrendjén, valamint a program figyelmeztet, ha túlságosan kisméretű képet szeretnénk nyomtatni - olyat, ami már nyomtatásban nem lesz az igazi. iPhone-nal készített, nem megvágott vagy lekicsinyített képek esetében ez nem lesz probléma, érdemes egy kis effektel, miegymással megpakolni, például a Camera+ Clarityje verhetetlen.

Az árak nem változtak, a legolcsóbb a klipkeretes, 20x20-as kép 1500 forint, a fakeretes 1900 forint, míg a telibe nyomott 20x20-as vászon 2900 forint. Lehet 15x15-ös vászont is rendelni (1900 forint) vagy 30x30-ast (5900 forint). Tekintve a nyomtatás minőségét és a hasonló kaliberű bolti keretárakat, a kompakt megoldás ára abszolút barátságosnak mondható.

-4 11.13.36 AM.jpg

-2_1.jpg

Nemsokára készítenek a látogatók számára egy bemutató falat is, ahol megnézhetjük, hogy fest egy rakás négyzet alakú kép a falon. iPhone-os apukáknak például ideális lehet a gyerek fejlődését, vicces pillanatait ilyen megoldással megörökíteni, ezekkel díszíteni az előszoba kihasználatlan falfelületeit. Rendszeres időközönként a jobban sikerült képeket néhány mozdulattal elküldjük a Digi2Reallel, másnap a futár már átadja a bejárati ajtón a gyűjtemény következő darabját.

Az ingyenes Digi2Real app letölthető innen. A teszt a szolgáltatásról itt olvasható.