Gianna Chien egy tudományos versenyre adta be dolgozatát, amiből kiderül, hogy hiába tűnik elsőre kedves tabletnek az iPad, valójában bármikor kéjgyilkos válhat belőle. Fegyvere az az apró mágnes, amit a Smart Cover miatt építettek a készülékbe: ez tartja a helyén a képernyővédőt és persze ez segít abban is, hogy az viszonylag könnyen eltávolítható legyen róla.

Bár Chien nem nyerte meg a versenyt, rövidesen nyolcezer orvos előtt tarthat előadást arról, miként képes gyanútlan embereket tizedelni a mágnes: egyszerűen kiüti a beépített defibrillátorokat. Erre főleg akkor van esély, ha a szívpanaszos áldozat elalszik az iPaddel a mellén. Chien kísérletében a beépített defibrillátorok harminc százalékára volt valamilyen hatással a tablet. Ezeknek a többsége automatikusan újraindult, miután eltávolították az iPadet, de néhányat közülük manuálisan kellett restartolni.

alg-implanted-defibrillator-jpg.jpg

Érdekes kiegészítés, hogy a szerkezetre bármilyen mágnes hasonló hatással van, éppen ezért a pácienseknek el is mondják, hogy kerüljék az ilyen jellegű érintkezést. Chien felfedezése tehát annyiban áll, hogy az iPad mágnese is ugyanolyan mágnes, mint az összes többi.