Mindig félreértettem a gyűjtőket. Jobban mondva, nem értettem őket. Pedig tök logikus, amit tesznek, hiszen jó érzékkel kiválasztják, miből lesz érték 20 év múlva, megveszik a cuccot, és elrakják a szekrénybe. Befektetési céllal.

De valahogy ők mégsem egy Bernie Ecclestone féle menő, számító üzletemberek. Legalábbis ránézésre. Mindannyian tudjuk, hogy az első generációs Apple Watch valószínűleg sokat ér majd 20 év múlva, mégsem rohanunk most venni egyet, hogy eltegyük eredeti csomagolásban a fiókba, hogy aztán sose használjuk. Nem visz rá a lélek. Pedig jó eséllyel sokszoros áron adhatjuk el néhány évtized múlva.

Az eBay tele van régi Apple cuccokkal. A The Guardian szedte össze, miféle összegek repdesnek a régi, de érintetlen technológiák árcímkéin a neten: az iPodoknál az ezer dolláros, 280 ezer forintos ár a belépő szintet jelenti. A csúcs pedig egy második generációs, dobozos iPod classic, 20 ezer dollárért, 5,7 millió forintért. 

 

original-ipod-classic-courtesy-everstevejobsvideo_com_-100358884-large.png

De nem is a cikk ezen része lepett meg, hanem a végén egy nyilatkozat. Michael Freedman, az Izrael mellett élő gyűjtő az összes iPodból készít egy gyűjteményt, eredeti dobozban, és ezt kínálja majd eladásra. Hogy a vevőnek ne kelljen külön-külön beszerezni az egyes iPodokat. Ő azt állítja, az egész egy iPoddal kezdődött, amit ajándékba kapott, de nem bontotta fel. Itt felcsillant a szemem: végre megértem a gyűjtők működését, végre kiderül, hogy MIÉRT rakta el az első darabot. Már akkor sejtette, mit tervez? Talán utálta, vagy nem érdekelte az ajándék? Elveszítette a lakásban?

Egyik sem. Freedman azt mondta, 

az ajándék nagyon különleges volt számára, hiszen egy eredeti Apple terméket tartott a kezében. Emlékszik, hogy félt felnyitni a dobozt, annyira le volt nyűgözve.

Itt már tudtam, hogy sosem fogom megérteni a gyűjtőket. Ez a kijelentés világossá tette számomra, hogy olyan szakadék tátong közöttünk, hogy sosem leszek képes átlátni a túlpartra. Feladtam.