A TSMC, az iPhone-ok processzorainak egyik gyártója - igen, a másik a Samsung - bejelentette, hogy a február 6-i földrengés, aminek 116 ember esett áldozatul, nagyobb károkat okozott a gyáraiban, mint azt előre gondolta.

taiwan.jpg

Eredetileg azt nyilatkozták, hogy 2-3 nap alatt helyreállítják az eredeti kapacitásuk 95 százalékát, és 2016-ra vonatkozóan mindössze 1 százalék lesz az eltérés az eset miatt a szállított mennyiségekben.

Most, napokkal később a földrengés után azt mondják, hogy a helyzet rosszabb, mint hitték, és nem tudják megmondani, hogy ez számszerűen mit jelent. Ami meg azt mutatja, hogy az eredeti számok kimerítették a totális bullshit fogalmát.

Az Apple már csak azért is aggódhat, hogy az iPhone 7 SoC gyártásához a hírek szerint kizárólag a TSMC-t bízta volna meg, a Samsungot pedig teljesen jegelte volna. Most azonban minél előtt tárgyalóasztalhoz kell ülniük másokkal - vagyis a Samsunggal -, mert minél tovább várnak, annál drágábban kapják csak meg a rendelt mennyiséget a kétségbeesést felárazó alvállalkozóktól.