Az első 50 vásárló 300 ezer forint alatt vásárolhatott ma 13-as MacBook Airt, és úgy tűnik, hamar összejön a mennyiség (a fotó egy órája készült):

P1140489.jpg

10 órakor nyitották meg az Árkád 2-t, ahogy számoltam, kábé 300 ember várakozott az Árkád 1-ben, hogy átjuthasson az új részbe. A legtöbbjük nyugdíjas volt, és az Interspart kereste, csak nem tudta, miért kell ezért sorban állni. A legtöbb üzlet készült akciókkal a nyitásra, de egyik sem izgatta fel túlságosan az embereket, tök nyugis kis megnyitó lett volna ez az iStyle nélkül.

Így viszont jöhetett a kordonhúzás, a biztonsági őrök is ide koncentrálódtak, a tévécsatonák pedig az új APR-re várókkal a háttérben készítette az interjúkat. Az első 20-30 vevő közül szinte mindenki MacBook Airt vásárolt.

Az üzlet egyébként tágas, a 8 iPod és 6 iPhone mellett 14 iPad van kiállítva. Tizennégy. Nem tudom, valaha is ki lesz-e használva, nyomkodják-e majd egyszerre ennyien, de az Apple előírásait be kell tartani ugye.

Tovább olvasom