almalé és kungfu Rólunk

A nap, amikor az Apple végleg eltűnik, és senki sem emlékszik rájuk többet

Most, hogy végleg eltűntek a Föld színéről, és csupán két nagy reményű, csillogó szemű főiskolás maradt az egykor világhírű cégből, tekintsük át történetüket az egyik legismertebb termékük révén.

Következzen az iPhone-sztori úgy, ahogy még senki nem mondta el.

Egy eléggé bonyolult alaphelyzetből indult a cég: egyetlen negyedév alatt 61 milliárd dollárt termeltek. Csak adóelkerülés miatt 15 milliárd dollárra büntették őket az EU-ban, ők pedig kifizették az első egymilliárd dolláros törlesztőt - úgy, hogy a kifizetést sem az átadó, sem igazából az átvevő nem akarta. Írországban. Mindegy.

iPhone-ból 50-80 millió darab fogyott egy negyedévben. Az átkos keresletet csak iszonyatos volumenű termeléssel győzték, amire a jó hírnevük is majdnem ráment. Saját auditorokkal kellett roppant kínai gyárcsarnokokban keresni gyerekeket és alvó munkásokat.

A cég telefonkínálata széles palettán mozgott, ami az árat illeti. Volt egy kisméretű, de jó képességekkel megáldott telefonjuk, ami a piacon egyedülállónak számított az egy colra jutó teljesítmény terén. Volt három közepes és három nagyméretű telefonjuk, amik a közepes kategóriát, és a nagy tenyerű embereket célozták (meg mindenkit, aki nagy tenyeret szeretett volna). A leggyorsabbat 8-as sorszámmal látták el, azokat pedig, amik a jövő kissé már elavult processzorait tudták magukénak, 7 és 6s nevekkel látták el. A 6s név arra utalt, hogy a következő évben talán megjelenik a 6-os, ami remélhetőleg még egy kicsit lassabb lesz.

A legfőbb rivális, a Samsung egy reklámban már ekkor elismerte: a 6s épp elég lassú ahhoz, hogy meghaladja a korát akár négy évvel is.

A csúcstelefont iPhone X-nek hívták. Míg a legolcsóbb iPhone-t 129.990-ért, ezt a sajnálatosan igen fejlett technológiákat felvonultató, nem a jövőbe mutató telefonért akár 436.990 forintot is elkértek. Ez megegyezett számos magyar vidéki telefonszámmal, előhívó nélkül.

Természetesen ez az állapot nem volt fenntartható. A cég vezetősége tudta, hogy tennie kell valamit.

Elsőként a nagyon evidens utat választottak: megszüntették a drága iPhone X-et és a legdrágább közepes modelleket, végleg eltörölve ezeket a világból, meghagyva csupán az induló, kisméretű modellt, valamint a 7-es és a 6s modelleket. Ugyan kicsit drágábban kellett adni mindent, mintegy 22-23 százalékot ráverve a korábbi árakra a megmaradt telefonoknál, de ezt tudták indokolni azzal, hogy a telefonokba épített technológián egyáltalán nem változtattak, így idővel az magától is elavulttá vált.

ke_pernyo_foto_2018-05-23_10_02_09.png

Csak a következő évben sikerült kiadniuk egy elavultabb készüléket, 6-os sorozatszámmal, ez küldte nyugdíjba a 7-eseket. Közben már valamennyivel csökkentek a felsőbb kategória árai is. A cél egyértelmű volt: minél kisebb, minél kompaktabb telefont létrehozni, ami árával is versenyképesebb a kisebb pénztárcájú emberek számára. Valamint kiderült, hogy ha az iPhone SE méretét megtartják, azzal a járókelők is képesek lesznek teljesen egy kézzel elérni mindent a kijelzőn.

De még hosszú út volt előttük, alig változott valami:

ke_pernyo_foto_2018-05-23_10_03_47.png

A következő évben bemutatták az 5S és 5c telefonokat, utóbbiak alacsony háttértára és színes borítója jelentette a vonzóerőt sokaknak, igazi néptelefon lett, bár sokan kritizálták:

még mindig drágább volt 10 ezer forinttal annál, amennyiért még az átkos első évben árulták az iPhone SE-t.

De már mindenki érezte, hogy valami megindult, és innen már megállíthatatlan a fejlődés.

ke_pernyo_foto_2018-05-23_10_23_34.png

Végül 2014-ben sikerült elérni: csak kisméretű telefont árult a cég. Innentől kezdve már csak az egyszerűsítés feladata maradt. Vagyis a cél az volt, hogy egy olyan telefont alkossanak meg, ami mindenkinek megfelel méretben, teljesítményben, árban. Ehhez masszív kampányba kezdtek: kizárólag egyetlen telefont reklámoztak innentől kezdve, és amelyik nem futott a tévében, azt hamarosan meg is szüntették.

Mivel a Föld klímájának kilengései egyre kevésbé voltak kritikusak, a cég fokozatosan csökkentette az erre irányuló beruházásokat, amire azért is szükség volt, mert a telefonjaiból egyre kevesebbet vettek. Az árbevétel csökkent, a nyereség is zsugorodott: a részvényesek elégedettek voltak a negyedéves bejelentésekkor.

Mielőtt végleg leszoktatták volna az embereket az okostelefonokról, az utolsó évben, bezárták az App Store-t. Az iPhone-on csupán néhány előre telepített app maradt, azok is lokálisan működtek inkább, szerencsére: nem is nagyon volt szerverpark, ami kiszolgálta volna az igényeket.

A cég ezután többé nem gyártott telefont, csak számítógépeket, egyre kisebb piacoknak. Apple-rajongónak lenni immár szektának számított, alig valaki ismerte már az egykor híres logót. Végül egy garázsban, valahol Kaliforniában, két fiatal kivégezte a céget, az alapító okirat lapjait fehérre festve.

xylmmtxrogvsw9ppagfn.jpg



WWDC 2018: Meglepődsz, ha megkérdezed Sirit az idei WWDC-ről

Ha megkérdezed az Apple digitális asszisztensét az idei bejelentésekről, a Siri nem hagy minket teaser nélkül. Mindjárt három pletykát is bedob a köztudatba.

ke_pernyo_foto_2018-05-22_9_24_54.png

Egyrészt az mondja, sokkal okosabb lesz, másrészt új otthont, harmadrészt pedig új hangot kap.

Az új otthon egybevág azokkal a pletykákkal, amik egy új, olcsóbb HomePod érkezését jósolták. Noha megírtam, hogy ennek nem látom értelmét, a pletykák továbbra is folytatódnak, egy sokkal hihetőbb irányt mutatva. Állítólag ugyanis az Apple inkább a Beats brand alatt adná ki a 199 dolláros AirPlay 2-es hangfalát, és így már minden megengedett, alacsonyabb ár, alacsonyabb teljesítmény, akármi.

Ez tehát rendben van. Az, hogy a Siri okosabb lesz, mindig áhított és logikus jóslat. Viszont a harmadik pont, az új hang, már gyanús. Nem a 2017-es WWDC-n volt erről szó, nem erről beszélt az olasz?

De. De, erről.

És Siri ezen három jóslata betűről betűre ugyanaz, mint amiket tavaly ilyenkor mondott. Ez mekkora irónia, nem? Egy gép 2017-ben azt állítja, sokkal okosabb lesz, új otthon, új hang, okosabb Siri. Erre egy év múlva még mindig ugyanazt ismételgeti. Új otthon, új hang, okosabb Siri. Új otthon, új hang, okosabb Siri.

Egyébként megmondom, amit Siri nem tud: mi várható két hét múlva, a június 4-i WWDC megnyitón?

Ami biztos nem lesz: új iPhone-ok (ezek szeptember-októberben jönnek), Mac Pro (erről maguk az Apple-vezetők mondták, hogy 2019-ig semmi nem lesz), HomePod (legfeljebb egy olcsóbb, más brand alatt), és alap iPad (most frissült).

A MacBook vonalon nem várható egetverő változás, viszont a procikat frissíteni kéne a legújabb, nyolcadik generációs Intelekre. Ezenkívül várható a Touch Bar felfrissítése, és mindenképp szólniuk kellene az egyes felhasználóknál problémás butterfly billentyűzetekről is.

Az iPad Prónak érdemes lenne megújulnia, most hogy ennyire rámászott alulról a sima iPad. Sokan itt is iPhone X-dizájn felé tolódást képzelnek el, bár vegyük észre, hogy lassan már mindenre ezt jósolják, lassan a töltőkre is.

Szinte biztos, hogy jön az iPhone SE 2, amit korábbra vártunk, hiszen a belistázás szerint akár már most is frissülhetne a store az új alaptelefonnal. A pletykák teljesen zavarosak erről, a leginkább logikus, hogy egy olcsóbb SE 2 és egy drágább SE X is érkezik, utóbbi terméknevénél remélem, hogy nem cseszi el a marketing az unalmas X SE betűkombinációval.

Beígérték tavaly erre az évre az Apple AirPower-t is. A több eszközt egyszerre is tölteni képes Apple matracot, amihez egy megfelelő AirPods tok is illene. Szóval a vezeték nélküli füles is frissül valószínűleg.

ke_pernyo_foto_2018-05-22_9_10_21.png

Az iOS 12-nél az Apple a minőség általános javítását ígérte be az új ficsörök kárára, macOS esetén pedig a biztonság és privacy témaköröket erőltetik majd. Szóval ebből a szempontból baromi unalmas keynote-ra számítok.

A watchOS egészség- és fitnesz funkcióit bővítik, azt a két területet, amik miatt a legtöbbet emlegetik a cég óráját, és amivel az képes kitűnni a konkurencia kínálata közül. Okosabb lesz az Apple TV és a HomePod, és várható a Szuper Hangalapú Összehangoltság fejlesztése.

És mi az a Marzipan?

Egy titokzatos, Marzipan nevű projektet is emlegettek mostanában, ami valamiféle cross-platform megoldás, egyesek már macOS alatt futtatható iOS appokról pusmogtak. Valószínűbb, hogy ennél egyelőre kevésbé drámai megoldásról van szó, John Gruber szerint egy megosztott toolsetről van szó, amivel iOS és macOS alkalmazásokat ugyanabban a fejlesztői környezetben készíthetjük el egy bizonyos pontig. Ennek az elkészülte 2019-re tehető, de lehet, hogy már két hét múlva mesélnek valamit róla, egy unalmas keynote végét fel tudná dobni.

Ennél többet ne várjunk. Lesznek új termékek, SE 2 szinte biztosan, lesznek uncsi oprendszer-frissítések, egy potenciálisan izgalmas Apple Watch és HomePod fejlesztés, és baromira hiteles lenne a "most már tényleg okos a Siri" állítás is, ha nem az egy éve lejárt válaszokat ismételgetné papagáj módjára, hiszen a Westworld óta tudjuk, hogy ha egy mesterséges intelligencia saját magát ismételgeti, az gyanúsan nem is intelligens.

Persze ez nem akadályozza meg, hogy aztán Wyatt néven halomra ölje az embereket.



Beépített operációsrendszer-emulátor érkezik a jövő macOS-eiben?

Az Apple már az előző hónapban is kiadott egy felugró figyelmeztetést a júzereknek: a jövő macOS-eiben a 32 bites appok futtatása

nem lesz kompromisszummentes.

Tehát nem arról van szó, hogy leállítják a támogatást, mint az iOS alatt. Nem arról van szó, hogy nem tölthetik le a frissítést azok, akik ragaszkodnak a 32 bites programokhoz. Kompromisszumokkal tele, de a felhasználók ezen megfogalmazás szerint folytathatják félillegális tevékenységüket, azaz használhatják régi, 32 bites szarjaikat.

A helyzet az, hogy akármi lesz, egészen biztosra vehetjük, hogy használhatjuk a szarjainkat. Létezik ugyanis olyan, hogy VMWare Fusion és Parallels, amik nemcsak Windowst tudnak emulálni egy külön ablakban, de egy korábbi macOS vagy OS X verziót is simán elvisznek a hátukon. Úgyhogy bármi van, itt előcsalhatjuk régi, akár 32 bites rendszereinket, amiket simán futnak a 32 bites utasításkészlettel dolgozó izéink.

Úgyhogy erős a gyanú, hogy ha az Apple megoldást kínál a problémára, azt beépíti a macOS-be, nem hinném, hogy kompromisszum alatt külső gyártókra mutogatnának. Akkor csak azt mondanák, hogy az OS nem támogatja, keress más megoldást. Úgyhogy arra várok, hogy végre a macOS-be építve lehet emulálni más rendszereket, és többé nem kell a fenti két gyártóra támaszkodni ezekben a kérdésekben. Hiszen a Boot Camp mellett ez a másik képesség, ami nagy biztonságot ad a Windowsról váltó switchereknek.

WWDC, várlak.

Egyébként nem tudni, mikortól élnek az Apple rejtélyes szankciói, de már most meg tudjátok nézni, mely appotok 32 bites. Ehhez nyomjátok meg az  menüt, tartsátok nyomva az Alt-ot, Rendszerinformációk…, itt görgessetek le a szoftverekhez. Ha a “64 bites” elnevezésű oszlop nevére kattintotok, e szerint rendezi a bejegyzéseket, és a lista alján látjátok az összes 32 bites régiséget.

ke_pernyo_foto_2018-05-18_13_50_49.png

Általában az Apple saját programjait találjuk itt, nekem fájó pontként a régi Xee-t (ezért gyorsan megvettem az újat), valamint a 2011-es Office csomagot. A jelenleg elérhető csomag csak a 2016-os.



Az álhírek a mainstream telefonreklámok világába is elértek

A Samsung Galaxy S9 reklámok rendre nekimennek az iPhone-oknak, de a dél-koreaiak általában olyan ficsöröket emelnek ki a saját telefonjukkal kapcsolatban, amik a cupertinói készülékben tényleg nincsenek meg. Most azonban egy nagyon ostoba hirdetést sikerült összehozniuk, ami több is, mint ostoba: nyíltan hazudik.

Sok probléma van a reklámmal, az első, hogy egy 2014-es iPhone 6 teljesítményét hasonlítja egy 2018-as Samsunghoz. Ráadásul úgy, hogy megmutatja: szegény tulajdonosnak várnia kell 0,3 másodpercet valaminek a betöltődésére - a reklámban sem mutatnak többet, ránézünk a telefonra, fehér képernyő, vágás -, ráadásul olyan dolgokról beszélünk, ahol pont nem is kell várni (Wallett appban egy kártyára). A kisfilm végén a hölgy természetesen új telefont vesz, és mosolyogva élvezi a teljesítményt.

Az igazán félelmetes az, hogy ez a reklám direkt ilyen, nem azért, mert hülyék csinálták. Tényleg az a helyzet, hogy az álhírek működnek, ha nyíltan kijelentesz valami blőd dolgot, nem lesz rád nézve túlságosan negatív következmény. Sőt, lehet, hogy még jól is jársz vele.

Az egyesült államokbeli republikánus választók 30 százaléka szerint jó ötlet lenne lebombázni Agrabah-t. Az egy mesebeli város az Aladdinban. Őket - meg sok más hülyét, nem csak a republikánusokról van itten szó - például korábban direktben még senki sem szólította meg reklámokkal, hát akkor tessék.



Mi lehet négyszer drágább egy iPhone X-nél? Hát egy iPhone X, Tesla tokban!

Régen dolgoztam olvasószerkesztőként egy Deluxe Magazin nevű online magazinnál, vagy három évet, ahol általában minden olyasmiről írtak, írtunk cikkeket, amik sokba kerültek. Ezeknek a dolgoknak egy része megmagyarázhatóan volt drága, hiszen egy csomó mindent adott a tulajdonosának (pl. jacht), más részük idiótán, értelmetlenül, megmagyarázhatatlanul volt drága. Mindkettő luxus, de utóbbiak miatt utáljuk a luxust annyira.

Meg azért, mert nincs rá pénzünk.

Ha például érkezett egy anyag, hogy az aktuális iPhone-hoz elkészült egy luxus tok, ami mittudomén, hárommillió forint, akkor biztosak lehettünk benne, hogy kizárólag azért ennyi, mert csillogó drágakövekkel rakták ki, vagy mert hűen passzol a Porschénk könyöktámaszát borító schweinfunlandi marhabőrhöz.

Úgyhogy most, amikor megláttam, hogy a Caviar nevű orosz gyártó piacra dobta “Tesla” fantázianevű iPhone X tokját mindössze 4555 dolláros (1,2 millió forintos) indulóáron, előtörtek belőlem a régi, Swarovski csillogású rutinok. Bocsássatok meg, de olyan bulvár következik, hogy beszartok.

26060-36518-caviar-iphone-x-tesla-l.jpg

Pedig ez a termék még csak nem is a fent említett második kategóriába tartozik, egy darab gyémánt sincs rajta. Viszont egy bazi nagy napelem igen, és egy hátlapi gombnyomásra már tölti is bele az iPhone-unkba a naftát. Az eredeti 7.7 milliméter vastag iPhone X-ből egy 16.2 milliméteres telót varázsol, cserébe viszont - mint már írtam - tölt, és limitált edisön, 999 darab készül belőle. Ja, és rá van gravírozva, hogy "Made on Earth by Humans”.

26060-36519-caviar-iphone-x-tesla-2-l.jpg

Egyébként ha megrendeled a tokot, úgy tűnik, rögtön egy iPhone X-et is küldenek mellé, vagyis pontosabban fogalmazva a tok önmagában nem eladó, rá van gyógyítva magára a telefonra, ami így egy mellékes juttatás.

A Caviar céget saját bevallásuk szerint három ember inspirációja hívta életre, az egyik Nikola Tesla, a második Steve Jobs, a harmadik Elon Musk. Ez a tok tehát egyfajta Ars Poetica is nekik.