almalé és kungfu Rólunk

Apple megölte a "fun"-t?

Apple killed fun. Ezzel a címmel olvastam egy cikket a Quartzon, és nem először futok bele ilyenbe. Az Apple elvesztette a sármját, írják máshol. És igen, az Apple elvesztett valamit, de én még mindig nem tudom megmondani, mi az pontosan. Nem a fun, nem a sárm.

A Quartz cikk ugyanis ezt mutatta meg nekünk, egy régi, évtizedes Apple-nyitóoldalt. És igen, én is érzem a nosztalgiát.

dd0lzsivmaeo5s.jpg

Különösen, ha szembeállítjuk ezzel, ahogy a cikk teszi:

dfbanbfx4aebta0.jpg

De ne legyünk igazságtalanok. Ha szeretnénk, észrevehetjük a vibrálást, csak épp már nem Steve Jobs-i árnyalatokban játszanak a színek.

Kezdjük ott, hogy bekapcsoljuk azt a sok iPhone-t. Mindjárt megérezhetjük, Jony Ive miért vette át a szoftverdizájn feletti felügyeletet.

De mondok mást. TouchBar. Ez a pixelsor például a mindig szigorú és komoly MacBook Próba csempészett “fun”-t. Anélkül, hogy tiszteletlen lett volna a prók által nyújtott igényekkel (azt megtette a beépített hardverelemek komolyságával nagyon sokáig). Ott is van a vidámság, meg komolyan is vehető.

1-4mx8dv9b9j0fgjjgyncr8g.jpeg

Igen, most már nem színes házak tervezése a fő fókusz. De a szoftverben is ott a fun. Emlékezzünk például, hogy mennyit játszottunk annak idején a Photo Booth-tal, ami a mai napig ott csücsül a macOS-ben, így ma is megtehetjük. Helyette azonban inkább mimojizünk már: miután az arcunk mozgását lekövető algoritmusok mindenféle kulára és unikormisra másolták a mimikánkat, immár a saját ábrázatunkkal is játszhatunk.

ke_pernyo_foto_2018-06-04_20_02_52.png

Igaz, ez még nem az igazi, hiszen nekünk kell bállítani az “alaphelyzetet”, tehát nem nagyon távolodtunk el a Nintendo 10 évvel ezelőtti avatarválasztásától ebben a tekintetben. Viszont mégiscsak ugyanúgy álmélkodunk a mindennapi technológián, mint anno azon, hogy megnyúlt az orrunk, vagy eltűnt a szobánk a hátunk mögül. De már van értelme is: a mimikánkkal később konkrét parancsokat, “ráutaló magatartásokat” adhatunk ki a szoftvernek, és a tekintetünk irányának pontos felmérése is része lehet egy sokkal jobb ember-gép kapcsolatnak.

Vagy vegyük az AR-t, az Apple legújabb különös mániáját, ami egyelőre maga a megtestesült fun:

ke_pernyo_foto_2018-06-18_15_54_22.png

Még akkor is, ha egyébként a használata sokkal prózaibb helyzetekben lehet hatásos. De még ezzel is milyen jól elszórakozhatunk.

De nem csak a pop-up információk lesznek egyre fejlettebbek - hiszen ezt, még ha nem is ilyen pofásan, de eddig is használtuk -, de az ARKit 2-vel például jönnek az árnyékolások, hogy a tárgyak még elevenebbnek tűnjenek. Ennél még sokkal fontosabb, hogy a virtuális objektumok minden készüléken ugyanúgy látszódjanak. Ha mi az asztalunkon hagyunk egy VR-plüssmackót, hasrafektete, akkor egy arra járó másik iOS-eszköz ugyanazt lássa.

Én nagyon hasznos “fun”-nak tartom a körök bezárását az Apple Watch-on, amit most fejeltek meg egy versengős játékkal, de mondhatnám a Digital Crown-t is, amivel az órát vezérelhetjük.

aw_1.jpeg

Hiányzik a tíz évvel ezelőtti Apple? Lehet, nekem is. De ha valamit elvesztett a cég, véleményem szerint nem a vidámság az, nem is a szórakoztatás.



Az Apple nagyon ráfeküdt a tartalomgyártásra

Nehezen lehetett komolyan venni az Apple eddigi próbálkozásait egyedi tartalomgyártásban. 2017-ben kezdtek bele a dologba a Planet of the Apps appfejlesztős versengéssel és a Karpool Karaoke sztárokkal autózós realityvel, de mindkettő pocsék kritikákat kapott. Ráadásul úgy, hogy az utóbbi egy népszerű (műsoron belüli) műsor volt korábban, de az Apple megvásárolta, és hosszabb, felvizezett verzióban vitte tovább.

És ennyi nagyjából: egy év alatt ez a kettő eredeti tartalom került bemutatásra. Az Apple nem is nagyon törte magát, ezeket is az Apple Musicon tette közzé, hogy így tegye vonzóbbá a zenei előfizetést. Ez tényleg csak egy hobbiprojektnek tűnt, ami semmiképp sem szeretne a Netflixszel konkurálni, mintha csak kipróbálták volna, hogyan is működik ez, - számukra - kicsiben.

És eddig úgy tűnt, nem túl jól. Kábé olyan jó volt a cég egyedi tartalmak kiválasztásában, mint amilyen változatosságot a zenék terén felmutatott. Emlékszünk még, hogy a Coldplay Összes szinte a cég keynote-jainak himnuszává vált, aztán ahogy felvettek egy menő DJ-t, úgy lett hangsúlyos a hip-hop a repertoárban. Úgy tűnt, kiforratlanok ebben a tekintetben, és éppen ezért fogadtam kétkedéssel annak idején a kézzel válogatott playlist-eket. Az Apple zenei DNS-e, amire hivatkoznak, nem túl érdekes, és nem is túl eredeti.

A saját gyártású show-k ugyanezt az agyonpolírozott képet festették eddig. Éppen ezért lepődtem meg, amikor utánanéztem, milyen további filmekkel, show-kkal készülnek a cégnél, mi várható ezen a téren. És eléggé meglepődtem azon, amit láttam.

Talán mind közül a legmeglepőbb épp a legfrissebb pletyka: a Bloomberg információi szerint közel van az aláíráshoz az a megállapodás, amiben az Apple a Cartoon Saloontól rendel meg egy animációs filmet. A Cartoon Saloon egy Oscarra is jelölt ír animációs filmstúdió, ami olyan csodálatos meséket készített, mint például a Song of the Sea. Ennek a vonalnak semmi köze a Pixarhoz és a Toy Story-hoz, ami annak idején az Apple-t épp elhagyó Steve Jobs érdeme volt, és a maga nemében szintén páratlan alkotások. Ez a stúdió azonban annál sokkal mélyebb, kevésbé fenszi rétegfilmekben utazik, ráadásul nem valószínű, hogy bármennyi pénzért feladnák az Oscar-szobrot is jelentő minőséget. Ahhoz pedig a filmet mozikban is vetíteni kell, az Apple tehát úgy tűnik, mozifilmben producerkedik.

song-of-the-sea-vr-oculus-rift.jpg

De találtam még más meglepetést is. Egy drámasorozatot M. Night Shyamalan rendezésében, aki a Hatodik érzék óta leginkább szuperképességekkel vegyített thrillerekben erős. Hasonló név és ízlés Francis Lawrence, akit a Constantine és az I Am Legend filmekkel azonosítunk, és aki szintén az Apple listáján van a megrendelt címek leendő alkotói között.

De a hírek szerint lesz itt egy Dickinson nevű vígjátéksorozat is, ami Emily Dickinson költőnő korában játszódik, és a társadalom által felállított határok bontogatásáról szól. Az Are You Sleeping sorozat az Egyesült Államok lakosságának megszállottságát dolgozza fel a bűnügyi tudósítások iránt.

A Home már inkább Apple-szerű: nagy és drága otthonokat mutatnak majd be, azok tervezőjével együtt. Ugyanígy az Apple-re vall a Little Voice is, amit szintén megrendeltek már, és ami romantikus keretek között mutat rá, hogy mindenkinek meg kell találnia a saját hangját.

De szintén meglepő a cégtől az Alapítvány sorozat színre vitele, ami már húzódik jó pár éve. A Shantaram, Gregory David Roberts 2003-as regénye pedig egy ausztrál heroinfüggő bankrablóról szól, aki megszökik a börtönből. Hát erre sem fogadtam volna korábban nagy tétekkel, mint Apple Original Content.

Ha ez a sok film -  összesen 18-ról beszélnek - és sorozat gyártása mind elindul a következő egy évben, az viszont azt is jelenti, hogy az Apple kinövi az Apple Musicot e tekintetben, és saját tartalomkínálati platformot kell bemutatnia ezen túl is, tehát érkezik a Netflix konkurenciája.



Tényleg alig tud rólad valamit az Apple, lekérheted az adataidat te is

Az Apple májusban, a GDPR előírások élesbe fordulásakor vezette be, hogy a privacy.apple.com oldalon keresztül az EU polgárai lekérhetik az összes adatot magukról, amit a cég tárol. Én 2007 óta vagyok Apple-felhasználó, vagyis 11 éve, ennyi idő alatt töménytelen mennyiségű adatuk lehet rólam, gondoltam én. A Facebook botrányaiból indultam ki, a nagyüzemi adatgyűjtés, értékesített adatok, profilozás, “kitaláljuk, amit te nem is tudsz magadról” hírekből. Mivel minden cég gyűjt adatokat a felhasználókról, valahol az Apple is sokszor ebbe a kalapba esik.

Mondhatjuk, hogy nem AZÉRT gyűjtik, meg nem ANNYIT, de végül is most először láthatjuk, mennyi az annyi.

Nevetségesen kevés.

A weboldalon keresztül be kell jelentkezünk az Apple ID-nkkal, majd kérni egy adatigénylést, az első menüponttal. Ezek közül lehet választani, ha mindre kíváncsi vagy, mindet kérheted:

ke_pernyo_foto_2018-06-12_21_46_17.png

Valamint a combosabb adatok, a képeid, a felhőben tárolt fájljaid és leveleid. Ezek az adatok gigabájtokra rúghatnak, de nem is igazán ezek azok, amik miatt aggódunk alapesetben.

ke_pernyo_foto_2018-06-14_8_42_06.png

A többi fájlban csv-ket és ics fájlokat találunk, amik esetemben sokszor üresek voltak. Olyan adatok ezek, amik szükségesek a szolgáltatások ellátásához: mikor milyen ügyünk vagy bejelentésünk volt, milyen készülékeink vannak, egy log file arról, mikor mire használtuk az iCloudot az utóbbi időben, és így tovább. Elég unalmas olvasmány a táblázat, hogy a telefonunk hány óra hány perckor töltött le egy fotót.

Amik érdekesek:

CallHistory.csv

Ez a híváslistánk, ami 554 sorból áll esetemben. Ez pedig sokkal több, mint a telefonon látható 100 bejegyzés, így ha vissza akarunk nézni egy korábbi hívásunkat, érdemes itt lekérni az adatunkat. Az “Egyéb Adatok” alatt találjuk.

Locations.xml

Ezen aggódhatnánk alapesetben, de összesen egy darab 2006-os lokációm volt elmentve a táblázatban.

VIP és recent mailcímek

Ezek is letölthetőek, utóbbi elég combos méretű. Ebben sincs meglepő, de ha esetleg kinyernénk ezeket az adatokat táblázatban, itt megtehetjük.

vcards konktaktok

Az összes kontaktunk letölthető vcard formátumban. Ez sem egy csodálatos dolog, de ha gyorsan és hatékonyan akarjuk ezt megtenni, ide érdemes jönni. iCloud Kontaktok alatt találjuk.

A lekérdezést itt tudod elindítani.

Én nem találtam olyan információt magamról a fájlok között, amin minimálisan felvontam volna a szemöldökömet, vagy azt mondtam volna, hogy jé. Ha tényleg ennyit tud rólunk a cég, akkor szinte semmit nem tud rólunk.



Hiánypótló: Lehet egyszerre telefonálni és videót nézni iPhone-on!

Nem tudom, hogy egy átlagos felhasználónak hány évre lenne szüksége arra, hogy erre rájöjjön, de ha gyereked van, akkor előbb-utóbb rájössz. Legalábbis a lányom, Rozi, másfél éves kora ellenére eléggé rácuppant az okostelefonokra, nyilván azért, mert előtte is nyomogatjuk időnként (és valamelyikünket MINDIG látja), így aztán ha meglát egy világító képernyőt, felé röppen, mint az éjjeli lepkék. Erről a tevékenységéről az esetek nagy százalékában lebeszéljük.

De ha édesanyámat hívjuk fel, ő is hallani akarja, ilyenkor kihangosítom a telefont, amit ilyenkor önszántamból a lányom felé nyújtom, hogy legyen, aminek lennie kell.

Rozi zsenge kora ellenére felismeri a Youtube ikonját, lapozni is tud az oldalak között, valamit felismeri a kedvenc zenés videóit, és elindítja azokat. De nem ezzel akartam eldicsekedni, mert valójában egyáltalán nem vagyok rá büszke, azon lepődtem inkább meg, hogy amikor hívás közben Rozi elindít egy videót, akkor az elindul.

img_4583.PNG

Vagyis ez még nem meglepő, de a videó

nem némán szólal meg, viszont nem is full hangerőn: kellően lehalkítva, és valamilyen csodálatos jelenség következtében a vonal másik felén nem hallanak az egészből semmit.

Egyazon készüléket használunk ilyenkor ketten, egyazon hangszórót, plusz én még a mikrofont is ettől nem messze, és az iPhone gond nélkül kiszolgál mindkettőnket, nagyon kis kompromisszumokkal.

Nem értem, hogy ezzel a szoftverfejlesztők melyik pihent órában tudtak foglalkozni, mármint azzal az igénnyel, hogy telefonálás közben videót nézhessünk, és ezt tartsuk titokban a másik fél előtt, de sikerült. Ez a többfelhasználós, multitask operációs rendszer legvagányabb megnyilatkozása, leglaább olyan okos és brilliáns, mint az osztott képernyős multiplayer annak idején.



Egybekezdés: Az Apple bezárja az iPhone “hátsó ajtaját”

Az Apple úgy döntött, hogy hamarosan kiadnak egy frissítést, amivel az iOS készülék lezárása után egy órával nem lehet adatot kinyerni a készülék kábeles adatcsatlakozóján. Az FBI több mint egymillió dollárt fizetett ki annak idején, hogy a San Bernardino-i merénylő telefonjáról adatokat nyerjen ki egy cég az adatporton, ezt a módszert valószínűleg a magas ár ellenére nem akkor fejlesztették ki, és azóta is alkalmazzák. Most, két évvel az eset után az Apple megtalálta az evidensnek tűnő megoldást, nem tudni, mi tartott eddig. Természetesen továbbra is együttműködnek a hatóságokkal, de nem támogatnak tovább olyan módszert, ami illetéktelenek kezébe juttathatja bárki adatát mondjuk ellopott vagy megtalált iPhone-okról.

new-animoji-11_3.jpg




Mobil | Teljes