Az ARM nyilvánosságra hozott részleteket az év második felében bemutatásra kerülő Cortex A76 chipjével kapcsolatban, részletesen itt lehet látni, mit tud majd. Felrázta a tech-szektort, hiszen a hatalmas teljesítményugrás miatt arra számítanak, hogy most már tényleg itt az Intel egyeduralmának vége, és a laptopok is bátran jöhetnek majd ARM alapokon.

Az Anandtech cikkjében látható ez egymagos teljesítmény-összehasonlítás, amin látszik, hogy mire számíthatunk az A76 kapcsán (ezek még nem a tényleges számok, csak várható értékek).

98239.png

Az Exynos 9810 ketyeg a Samsung Galaxy S9-ekben, kivéve ha mondjuk kínai, japán, egyesült államokbeli, kanadai vagy hongkongi vagy, mert akkor a Snapdragon 845-öt kaptad a dél-koreaiaktól. Ezek fölé lő picivel ez a mostani bejelentés, órajeltől függően, de ezek felett látunk még két versenyzőt.

A tavalyi A11, valamint a tavalyelőtt megjelent A10-es SoC-et.

A Samsung Galaxy S9 idén jelent meg, Cortex A76-tal szerelt készülékek csak jövőre érkeznek. Addigra már itt lesz az A12-es SoC, sőt már fél éves technológia lesz. Hiába tehát a magasabb órajel (a nagyobbik Cortex 3 Ghz-en, míg az A11 maximum 2,39 GHz-en ketyeg), hiába a 7 nanométeres gyártástechnológia az Apple chipjeinek 10 nanométeresével szemben, az előny jól látszik. Oké, egyetlen mag esetében, de ha a többmagos teszteket vesszük alapul az A11 vs. Exynos 9810 versenyben, ott is megmarad az Apple előnye. És akkor nem beszéltünk a Metalról.

Úgyhogy nem, az Apple pletykaszinten jövőre tervezett ARM notebookja egyáltalán nem fantazmagória, sőt ebben a versenyben a cég nagyon jó pozícióból indul.

Nem tudom, tartanak-e már ott, hogy héfőn legalább egy poén erejéig utaljanak erre a WWDC megnyitón, remélem. Jó éve lesz jövőre a cégnek, úgy látom.