Lezajlott az eljárás az Apple “wifi asszisztens” magyarországi ügyében. Aki már nem emlékszik, mi ez: az Apple az iOS 9-cel bekapcsolt egy funkciót, ami gyenge wifi-jel esetén elengedte a routert, és átváltott mobilnetre. Ezt sokan nehezményezték, akiknek emiatt - noha nem használták másként a telefonjukat - pikk-pakk elfogyott a havi mobilnet-keretük.

image-1_1.jpg

A Gazdasági Versenyhivatal szerint az Apple nem nyújtott megfelelő tájékoztatást a felhasználóknak, így 100 millió forintra büntette a céget.

A teljes határozat itt olvasható.

Számunkra különösen érdekes a 333. pont a 67. oldalon, ahol az Apple a blogunkra hivatkozik a védelme kapcsán. Na nem ”A fogyasztóvédelem nem segít a Wifi-asszisztens problémával küzdőknek” című poszt tartalmával takaróztak, mert abban nem sok segítséget nyújtottunk a cég számára a védekezésre. Azonban az Apple ügyvédei elolvasták a kommenteket is, ahol egy másik nézőpontból közelítették meg sokan az ügyet, elmondva, hogy a felhasználónak igenis tudnia kellett volna arról, hogy fogy a mobilnetje.

De a helyzet az, hogy valójában neked a Mobilinterneted van alapból bekapcsolva és itt a hiba.

Én tudtam erről a dologról, mégsem kapcsoltam ki a mai napig sem, viszont nekem sosem volt vele gondom.

Szóval szerintem most hangyából van elefánt csinálva.

És így tovább. Kedves Apple, szívesen. Egyúttal felhívjuk a tisztelt ügyvédek figyelmét, hogy ha 2014. júniusában nem tiltottátok volna le a sok főt számláló facebookos oldalunkat, talán még több komment született volna a témában, így esetleg a még több nézőpont miatt mérsékelhették volna a büntetést. De ez csak egy ötlet.

A határozat végigolvasásáért köszönetet mondunk Koi Tamásnak, a Berryblog fáradhatatlan szerzőjének