Ma van a napja, hogy az Apple fogadóórát tart Chicagóban egyesült államok- és királyságbeli iskolák képviselőinek, és a pletykák szerint egy termékbemutató is várható az eseményen. Az Apple és az oktatás kapcsolata sokrétű, erről itt írtunk bővebben, a mai esemény azonban váratlan volt. Még most is kételkedem benne, hogy az ottani idő szerint délelőtt 10 órakor, nálunk 17 órakor kezdődő eseményen valami fontosan jelentenek be.

Pedig azt beszélik, nagyon is.

education.png

Egyrészt pusmognak árcsökkentett diák-iPadekről, amik együttműködnek az Apple Pencillel is (jelenleg csak a drágább, Pro széria fogadja a cerkát). Nem tudni, hogy a termék csak diákoknak lesz-e elérhető, vagy mindenkinek, de az Apple az árcsökkentett Apple Music-kal nemrég újratesztelte az UNiDAYS diákazonosító rendszerét, szóval valószínűleg felkészültek arra, hogy világszerte elterjesszék az "ePad"-et.

A másik pletyka szintén árcsökkentett MacBook Airekről szólt, ami logikus, mert egy régi formatervezésről, régi hardverekből összerakott, de tök jól működő laptopról beszélünk, ami ideális diákok számára. Erről írtam, hogy még ha az Apple enged is az árából, akkor sem valószínű, hogy a Magyarországon jelenleg is akciósan kapható 290 ezer forint körülinél lejjebb juthatunk.

Kábé három óra múlva minden kiderül, élőben, szöveges-képes formátumban közvetítek, ne menjetek messzire, ez a poszt fog frissülni.

apple-event-pics.jpg

"Good morning, Chicago! We’re going back to school today for some exciting announcements in education." - tweetelte Tim Cook. Bejelentések tehát lesznek, ez már biztos.

A napirend:

screen-shot-2018-03-27-at-8-43-26-am.png

 Hála a 9to5Macnek, bentről is vannak képeink, még ha nem is túl jók:

ke_pernyo_foto_2018-03-27_17_07_27.png

Természetesen Cook arról beszél, hogy az Apple programozást tanít Chicagóban, elég masszív méretekben.

“One person can change the world” - állítja a kisfilm, amivel készültek. De ezekből a filmekből világossá válik, hogy az az egy ember - amilyen Steve Jobs is volt -, már nem az Apple falain belül keresendő. Az Apple támogatni akarja, hogy ezek a világmegváltók képesek legyenek felbukkanni valahol (és ha már valahol, akkor jobb, ha az Apple ökoszisztémán belül ugye).

Szóba kerül a Swift Playgrounds, ami játékosan segít programozást tanulni. A cég 40 STEAM szervezettel együtt segíti a programozás oktatást.

ConnectEd for Apple: az Apple csatlakozott ahhoz a szervezethez, amit Obama alapított, hogy tanuló és tanító eszközöket juttassanak el a tantermekbe. Ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy ember, aki tud pénzt (100 millió dollár) szerezni, és van egy cég, ahol ezt jól el lehet költeni. Viszont mivel engem érdekel, hgoy ezt a pént hogyan költik végül el, utánajárok a dolognak a következő napokban. Uff.

ke_pernyo_foto_2018-03-27_17_16_11.png

Miután kiírták nagy betűkkel, hogy az oktatás nem függ az eszközöktől, rögtön elkezdtek az iPadről beszélni. Cseles.

Kid’s love iPad because it’s super powerful.

Egy mega még elfért volna a super után.

Most többen is elmondják, hogyan használják az iPadet a tanteremben. Erről egyelőre nem tudunk meg többet, de biztosak lehettek benne, hgoy a use case-ek egy picit felvizezve megjelennek az apple.com-on még ma. Így ha tanár vagy és tippeket szeretnél (és te is örököltél 1300 milliárd forintot), ott kutakodj majd.

"A legnépszerűbb iPad a 9,7 colos" - hangzik el, ami jelenleg 299 dollárért érhető el iskoláknak. Ezután pedig bemutatnak egy

újat!

9,7 colos, Touch ID, Pencil kompatibilitás. A kinézet, a keret és a többi ugyanaz, mint a mostani modelleknél.

Új Pages, Numbers és Keynote appok, amik támogatják a Pencilt. A tanárok direktben javíthatnak bele egy pagesben beküldött dolgozatba. DE MI VAN AZ ÚJ IPADDEL????

ke_pernyo_foto_2018-03-27_17_29_31.png

Átmentem a Verge-re, ott tudnak közvetíteni.

Szóval az új iPad specifikációk: Touch ID, HD FaceTime kamera, 10 órás üzemidő, 8 megapixel hátsó kamera, LTE,  Apple A10 Fusion chip. 45 dekás. GPS, iránytű.

Mától elérhető, ezen a héten már szállítják. 329 dollár bárkinek, 299 dollár az iskoláknak. Szóval ez a dolog nem is annyira az iskoláknak szólt (-11%).

ke_pernyo_foto_2018-03-27_17_34_31.png

Ha jól értem, frissítették új procival a sima iPadet, adtak hozzá Pencil elérhetőséget, és a suliknak picit olcsóbban adják. Cool. 132.990 marad tehát, kivéve ha te is iskola vagy.

A GarageBand is frissült, gyerekeknek szánt opciókkal.

A tanulóknak az ingyenes iCloud tárhelyet megemelték 5 gigabájtról 200 gigabájtra.

De azért tegyük hozzá, hogy közben egy rakás nagyon menő AR alkalmazást mutattak be, amit iskolában lehet használni, multi room támogatással, Apple School Manager központi felügyelettel.

Felhívnám továbbá a figyelmet a betűtípusokra:

ke_pernyo_foto_2018-03-27_17_40_34.png

Az iPad elfogadja a külső stylus-gyártók termékeit is, ajánlottak is egy 49 dolláros Logitech Crayont.
A Classroom lehetőség egyébként érkezik a Macre is, júniusban béta.

Új app: Schoolwork. Nagyon egyszerű eszköz szabadon készíthető jegyzetek kiosztására. Az egyes diákok fejlődését is segít nyomon követni.

ke_pernyo_foto_2018-03-27_17_45_11.png

A tanáron kívül senki nem látja ezeket az adatokat. Sem a szülő, sem a hirdetők, akik ígéretes, de rosszul teljesítő diákokra céloznának például. Ezt így nem mondták, ezt így én mondom.

Júniustól elérhető az app.

Na, erről beszéltem, kedves tanárok, lehet böngészni: http://appleteacher.apple.com

ke_pernyo_foto_2018-03-27_17_50_40.png

Én:

tumblr_mg90w4rqpf1ql6c6go5_500.gif

Nagyon sok a női előadó, ami azért is lehet releváns, mert az USA tanárainak 77 százaléka nő.

Egyébként arról van szó, hogy milyen lehetőségek vannak a programozás-tanításnak. Én, aki papíron tanultam annak idején, és így is írtam a zh-kat, most fancsali képpel tapsolok.

De nem csak a programozás fontos: bemutatnak új lehetőségeket, hogy miként lehet a gyerekekből kihozni a kreativitást. Négy területen: zene, videó, fotózás és rajz.

 ke_pernyo_foto_2018-03-27_17_55_54.png

ke_pernyo_foto_2018-03-27_17_56_46.png

ke_pernyo_foto_2018-03-27_17_56_54.png

Az Everyone can create nemcsak egy állítás, de egy új lehetőség is a tanításra. Mától elérhető a preview.

Tim visszatér a színpadra. Ez egy fontos nap - mondja. Összefoglalja a mai napot. Az új iPadet, az AR megoldásokat. A Pages, Keynote, Numbers, Clips, Garageband frissítéseket. Everyone can code és Everyone can create, bármi is legyen ez (preview today). A három app, ami nem tudom, hogyan kapcsolódik egymáshoz, de biztosan nagyon hasznos lesz a kölköknek.

Ez egy kompakt egy órás keynote volt, úgy tűnik. Sok videóval, amiket érdemes lesz most megnézni az Apple honalpján, Youtube csatornáján. Már fent is van egy, meg az új iPad bemutató.

Tapsolnak. ”Finally, I’d like to thank every teacher out there around the world for the important work you do every day.” Ennyi volt a keynote, azért lesz mit kipróbálni a következő napokban. Sziasztok.