Aki követi a Qualcomm és az Apple konfliktusát, annak ez nem lehet annyira meglepő hír, mindenesetre most úgy néz ki, Kuo is megerősítette azt, amit az utóbbi időszakban már többen is megpendítettek. A baseband chipeket értesülései alapján jövőre már kizárólag az Intel szállítja majd, amely a mobilpiaci első Qualcomm-nak komoly pofont jelenthet.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennek okai nem kizárólagosan a két vállalat közötti bírósági állóháborúban keresendők. Az Intel chiptechnológiája amellett hogy bőven megüti az Apple minőségi sztenderdjeit, a CDMA2000, dual SIM és DSDS támogatás pedig ideálissá teszi a következő generációs készülékekbe. Mintha ez nem lenne elég, az Intel ráadásul elég agresszív árazással igyekszik még versenyképesebbé válni az igen öldöklő mobilszegmensben.

Persze azért ne legyenek illúzióink, itt az Intel a nyomásgyakorlás eszköze az amúgy is szorult pozícióban levő Qualcomm irányába. Nyilván a chipgyártót is nehéz sajnálni, főleg, ha tudjuk, hogy eddig hogy játszottak a partnereikkel - az, hogy Cupertino felvette a kesztyűt komoly fejfájást okoz most a Qualcomm fejeseinek. Hogy ez a váltás mennyire lehet végleges az két dologtól függ:

1. Az Intel mennyire képes a beígért teljesítményt hozni és tartani a kompetitív árat.
2. Az Apple mennyire akarja diverznek megtartani a beszállítói portfólióját.

Ami biztos, hogy a Qualcomm az Apple elvesztésével nagyon komolyan rá fog menni a kínai gyártókra, amire szüksége is lesz, ugyanis a múlt heti hírek alapján a szakítással mintegy 96 százalékkal esett vissza a működési nyeresége és a versenyhivatalok világszerte sorra bírságolják őket szénné nem túl etikus gyakorlataik miatt.