almalé és kungfu Rólunk

Továbbra is gond van az iPhone X gyártásával, de ha egyszer beindul, az iPhone 8-nak annyi

Ming-Chi Kuo, a KGI Securities ellátási láncok elemzésével foglalkozó szakembere pénteki nyilatkozatában meglepő kijelentéseket tett. Nagyon úgy fest, hogy az Apple továbbra is gondban van a Face ID alapjául szolgáló TrueDepth kamera gyártásával, amely így erősen visszaveti az iPhone X termelésénel felfuttatását. Kuo szerint ugyanakkor jövő év elejére a helyzet jelentősen javulni fog és az ünnepi időszakra már elképzelhető, hogy nem kell árgus szemekkel vadászni, hogy találjunk egy boltot, ahol a telefon van is készleten.

Az iPhone 8 Plus eladások állítólag a vártnál jobban alakulnak, míg az iPhone 8 Kuo véleménye szerint az ünnepek után, mire az iPhone X termelése felfut kikerül majd a vásárlók nagy részének látóköréből - függetlenül attól, hogy az utóbbi egy lényegesen drágább modell. A háttérben az állhat, hogy a korábbi modellek tulajdonosai vélhetően nem akarják további 2-3 évig ugyanazt a dizájnt bámulni.

23152-28897-iphonex-l.jpg

Márpedig egy tavaly év végi felmérés szerint csak Amerikában 48.4 millió iPhone 6/6 Plus tulajdonos volt, míg az iPhone 5s-t, illetve annál régebbi változatot birtoklók száma megközelítette a 22 milliót. Van tehát durván 70 millió potenciális vásárló, akik jó eséllyel kacsintgatnak az iPhone X felé és nem jöhet számításba egy fizikailag sokkal nagyobb kütyü, mint például az iPhone 8 Plus.

Kuo egyébként az idei naptári évre 210-220 millió eladott iPhone-nal számol, míg a jövő esztendőre ennél valamivel optimistább számot vizionál - a leszállított darabszámot valahova 245, illetve 255 millió közé várja. Véleménye szerint az iPhone X ráncfelvarrott változatától sok újdonságra nem lehet számítani, elsősorban a gyártás stabilizálásában várható komolyabb előrelépés.



Máris itt a macOS High Sierra első biztonsági frissítése

Az Apple csütörtökön este kiadta az első frissítést az alig egy hete megjelent macOS High Sierra (10.13) operációs rendszerhez. Az update-et szokás szerint az App Store-ból lehet letölteni és a telepítése erősen ajánlott, hiszen a szoftver két fontos biztonsági rést is befoltoz egyszerre.

1_lhwqg9r9au73nz0frfyxba.png

Egy brazil fejlesztő még szeptember 27-én számolt be arról, hogy talált egy bugot a gyári Disk Utility (Lemezkezelő) alkalmazásban, melynek segítségével könnyedén hozzáférhet bárki a titkosított (jelszóval védett) APFS fájlrendszerrel rendelkező adattárolók tartalmához. A probléma elég egyszerű, amikor titkosítjuk egy meghajtót, a Disk Utility arra kér, hogy üssük be kétszer egymás alá a hozzáféréshez szükséges jelszót, majd, ha szeretnénk, adjunk meg egy úgynevezett hintet (útbaigazítást, célzást), mely valamilyen úton-módon utal az általunk létrehozott jelszóra. Erre akkor lehet szükség, ha elfelejtenénk a jelszót, viszont némi segítség után vissza tudunk rá emlékezni.

A bug abban rejlik, hogy amikor ehhez a segítséghez folyamodunk, akkor a rendszer az előzetes hint helyett magát a titkosításhoz használt jelszót mutatja meg nekünk. Aki tehát tud a hiba létezéséről, az könnyedén hozzáférhet titkosított lemezeken tárolt adatokhoz.

A másik biztonsági rés, melyre az új frissítés megoldást nyújt az iCloud Keychain (Kulcskarika) szolgáltatás segítségével tárolt jelszavakkal kapcsolatos. Az Apple által nem hitelesített (az App Store-on kívülről letöltött) alkalmazások ugyanis úgy néz ki, viszonylag könnyedén hozzáférhetnek a Keychainben tárolt jelszavakhoz. Egy ilyen alkalmazást futtatva, majd a Terminal nevű parancssorba belépve és egy egyszerű parancsot beírva a rendszer mezei szöveges formátumban mutatja meg az összes adatot honlap címekkel, felhasználónevekkel, jelszavakkal.

Bár azt nem tudni, a biztonsági rés korábbi rendszerekben is jelen van-e (Sierra-ra hetek óta nem jött frissítés), amennyiben bármelyik itt említett szolgáltatást, illetve funkciót használjuk High Sierra alatt, amint lehet, látogassunk el az App Store-ba és telepítsük fel a frissítést az Updates (Frissítések) fül alól.



Nem is lassabbak az iPhone-ok az új iOS-szel?

Szinte minden nagyobb iOS verzió váltásnál felmerül a gyanúja egy fajta összeesküvés-elméletnek, miszerint az Apple direkt lassítja be a régebbi telefonokat a frissítés során, rákényszerítve ezzel a tulajdonosokat, hogy vegyenek egy frissebb modellt. A 3DMark, illetve PCMark tesztjeiről ismertté vált Futuremarknál úgy döntöttek, megvizsgálják a kérdést és készítettek egy igencsak durva elemzést.

Figyelembe véve, hogy rengeteg teszteredménnyel rendelkeznek különböző iOS rendszereket futtató iPhone-okkal kapcsolatban, mondhatnánk, hogy könnyű dolguk volt, de azért kellett ide munka rendesen, hiszen a vizsgálat során nem kevesebb, mint 100 ezer eredményt vetettek össze egymással (...). Az iOS 11 immáron hivatalosan is csak és kizárólag 64 bites hardveren fut, így a legrégebbi versenyző a négy évvel ezelőtt piacra dobott iPhone 5S volt.

iphone5sgpuperformance.jpg

Először a grafikus teljesítményt hasonlították össze az idő, ileltve az iOS verziók előre haladtával és ahogy látható, nem tapasztaltak különösebb eltérést - legalábbis, ami a 3DMark Sling Shot Extreme Graphics tesztet illeti.

iphone5scpuperformance.jpg

Ezt követte a processzor fürgeségét vizsgáló Sling Shot Extreme Physics teszt, ahol szintén hiába keressük a nagy zuhanást a grafikonon, olyat bizony nem fogunk találni.

cpugpuperformanceiphone67-800x821.jpg

Összesen hét különböző iPhone modellen végezték el az elemzést és egy-két kivételtől eltekintve az eredmények hasonlóan alakultak. Volt pár eset ugyanakkor, amelyek említést érdemelnek. Az egyik ilyen az iPhone 6-tal kapcsolatos. A grafikus teljesítmény az iOS 11-re való upgrade-del ugyanis látványosan nőtt, míg a processzoré az iOS 10 telepítését követően folyamatosan csökkent, nagyjából hasonló mértékben, mint amennyire a videokártya profitált az új rendszerből.

A másik meglepetést az alig egy éve iPhone 7 szolgáltatta, ahol a grafikus teljesítmény, ha nem is olyan látványos módon, mint az iPhone 6 esetében, de nőtt, míg a processzoré pontosan ugyanúgy csökkent, mint a két évvel korábbi modellnél.

A Futuremarknál azt mondják, hogy a grafikonon szereplő különbségek egyike sem nevezhető szignifikánsnak, sőt, kijelentették, hogy az Apple-lel kapcsolatban emlegetett összeesküvés-elméletnek semmi alapja nincs. Hozzátették ugyanakkor, hogy bár az iPhone-ok hasonló teljesítményre képesek, mint új korukban, az idők során az iOS-be került rengeteg új animáció, API több kakaót kíván, mint korábban, valamint a fejlesztők az új lehetőségek teljes kiaknázásához a legfrissebb modellek képességeit veszik alapul.

Ezért fordulhat elő, hogy az idő előre haladtával a telefonok lassabbnak érződnek, hiszen ugyanannyi lóerőből kell egy nehezebb testet mozgatniuk, ha autós példával szeretnénk élni.



Ezért került 5 milliárd dollárba az Apple Park

A Buildzoom.com egy igen érdekes és hosszú elemzést tett közzé, melyben arra voltak kíváncsiak, mennyibe került ténylegesen az Apple Park felépítése és ez az eszméletlen mennyiségű pénz milyen arányban oszlott el a különböző épületek, illetve létesítmények között.

apple-park-campus-2-dome-1.jpg

Az Apple Parkot hivatalosan a szeptember 15-i sajtóeseményen láthatta először a nagyközönség, ahol az iPhone 8-at, az iPhone X-et, az Apple TV 4K-t, illetve a harmadik generációs Apple Watch-ot is bemutatta a cég. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy megközelítőleg 5 milliárd dollárba fog kerülni az új főhadiszállás, mire elkészül (ami azt jelenti, hogy a világ negyedik legdrágább épülete lesz), ám a Buildzoom.com munkatársainak sikerült rátenni a kezüket az építési engedélyekre is, így végre konkrét számokkal is szolgálhattak.

steve_jobs_theater.jpg

Ahogy az várható volt, a főépület (alias űrhahó) lesz a legdrágább a maga szerény 428 millió dollárjával, amit nem csak méretének, hanem a durván háromezer darab hatalmas hajlított üveglapjának is köszönhet. Utána következik a sorban a már említett Steve Jobs Theater nevetséges 180 millióval - itt valószínűleg a szénszálas tető és a szintén nagy mennyiségű üveg felületek dobták meg a céldulát, bár az ezer férőhelyes süllyesztett színházterem se piskóta.

apple_park_office_building.png

A második irodaépület 115, a parkolóházak 144, míg a látogató központ közel 110 millióba fájt. A két, kizárólag tesztelésekre használ épület (vagyis inkább laboratórium) 104 millió dollárért került a térképre. Akad itt még 11 és fél milliós recepció és 16 milliós konditerem is, aki kíváncsi a részletekre, az böngéssze végig a Bulidzoom beszámolóját!



HomePod riválist mutatott be a Sonos

Hivatalosan is bemutatkozott a Sonos One, a Sonos első olyan okos hangszórója, amely egyszerre több nagy cég digitális asszisztensét is támogatja. Bár az október 24-i rajtnál csak az Amazon Alexa lesz elérhető a hivatalos szoftverben, jövőre érkezik mind a Google Assistant, mind az Apple AirPlay 2 támogatás, így nem csak a különböző iOS-t futtató eszközöket, de az év végén bemutatkozó HomePodot is vezérelhetjük vele, ha minden igaz.

sonos_one.jpg

A teljes Amazon Alexa támogatás kezdetben kizárólag az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, illetve Németországban lesz elérhető, de a lista vélhetően gyorsan bővülni fog majd. Zenét lejátszani közel 80 szolgáltatón (pl. Apple Music, Spotify, Tidal, Pandora, Prime Music, stb.) keresztül lehet a hangszórón, mely Multiroom támogatással is rendelkezik, azaz több helységben is hallgathatjuk ugyanazt a forrást anélkül, hogy fizikailag össze lennének kötve a különböző hangszórók.

A Sonos a One bemutatásával egyidejűleg egy ingyenes szoftver frissítéssel elérhetővé tette az Amazon Alexa támogatást már létező hangszóróira is így azokat is irányíthatjuk, amennyiben van olyan eszközünk, amellyel ez lehetséges (pl. Amazon Echo vagy éppen majd az új Sonos One). A zenékkel kapcsolatos funkciókon felül hírekről, időjárásról és közlekedésről is kérdezhetjük az új hangkeltőt.

sonos_one5.PNG

A két magas, illetve egy középmélysugárzóval rendelkező Sonos One nettó 199 dolláros áron nyit az Egyesült Államokban, hozzánk nem tudni, megérkezik-e, de Németországban nagyjából 70 ezer forintnak megfelelő euróba kerül majd.

 

sonos_one3.png

A WiFi támogatás természetesen adott, de egy 100 Mbites hálózati csatlakozót is találunk az eszköz hátulján, ha azt jobban preferáljuk, illetve összesen hat mikrofon segít értelmezni a One felé intézett kéréseket, illetve minimalizálni úgy a környezeti zajokat, mind a visszhangokat.

sonos_one4.jpg

A fehér és fekete színben elérhető Sonos One-ok természetesen össze is párosíthatók és ebben az esetben képesek sztereó hangrendszerként is működni. ha a hangzással nem lennénk maradéktalanul elégedettek, akkor a három sávos hangszínszabályzót segítségül hívva könnyedén változtathatunk ezen.

A Sonos One könnyedén belepiszkíthat az Apple termék stratégiájába, ugyanis az "almás" felhasználók egyik kedvelt márkájáról van szó és nem csak, hogy olcsóbb lesz a HomePodnál, de úgy néz ki, hogy sokkal okosabb is - zenei téren legalábbis egészen biztosan.




süti beállítások módosítása