almalé és kungfu Rólunk

Hamarosan jobb biznisz lehet majd az Airpods, mint a Watch?

A fentebbi állítás azé a Gene Munster-é, aki Ming-Chi Kuo mellett a legismertebb Apple-elemzők egyike még talán itthon is. 

Annak ellenére, hogy a füles 160 dolláros darabáron megy, a Watch meg minimum 269 dollár (de általában inkább több), Munster szerint az AirPods a közeljövőben a Watch sarkára léphet, már ami azt illeti, hogy ki mennyit hoz a konyhára. Prognózisa szerint 2022-re nagyjából pariban lesz a két termék egymással bevétel szempontjából, a pálya pedig a füles felé lejt: a következő 10 év második fele már az AirPods dominanciájáról szólhat.

Jelenlegi kis százalékos arányuk miatt az Apple nem ad közre róluk részletes eladásiszám és bevételi adatokat, csak hozzácsapja mindkettőt az "Egyéb termékek" kategóriához a Beats cuccokkal, Apple TV-kkel, iPod-okkal és egyéb kiegészítőkkel együtt. Bármiféle terjengő, konkrétnak tűnő adat tehát puszta spekuláció lehet csupán.

A legutóbbi negyedévben 2,87 milliárdos bevételt jelentett az Apple az egyéb termékek kategóriájából, ami 31 százalékos emelkedés egy évvel korábbihoz képest. Tim nem oly rég lelkendezett, hogy az AirPods fogadtatása "nagyszerű" volt és azt is tudjuk, hogy a termék kereslete bőven felülmúlja a kínálatot: hat hetes várakozási időkkel szállítják, annak ellenére, hogy már hat hónapja piacon van.

Neil Cybart elemző arról ír, hogy az Apple szándékosan alulárazza mind a Watch-ot, mind az AirPods füleseket annak érdekében, hogy újabb embereket szippantson be ökoszisztémájába. Egy ilyen árazási stratégia 10 éve elképzelhetetlen lett volna, hiszen az még a mesterségesen magas árú Apple termékek időszaka volt. 

Cybart szerint az AirPods lehetett volna 250, vagy akár 300 dollár is, de 160 dolláros árával gyakorlatilag vákuumszerűen szippantja ki a megmaradt levegőt a wireless fülesek piacáról, versenyképességük megőrzése érdekében árcsökkentésre kényszerítve a többi gyártót.

Az Experian és Creative Strategies közös közelmúltbeli felmérésén egyébként 98 százalékosra mérték a vásárlói elégedettséget az Apple fülese esetében.



Bérautós céggel borul össze az Apple önvezető autós tesztjeire

A belsős önvezető technológia éles próbáját elég sajátságos módon készül megoldani az Apple. A világ egyik legnagyobb ilyen céghálózata, a Hertz elvileg együttműködési megállapodást írt alá Cupertinoval.

1x-1.jpg

A dokumentum hírét a Bloomberg szellőztette meg tegnap estefelé, alig pár órával azután, hogy az Alphabet/Google bejelentette, ők az Avis-szal kötnek hasonló megállapodást. Az Apple elvileg egy kisebb Lexus RX450h flottát bérel a Hertz egyik leányvállalatától menetpróbáztatás céljára.

Ez azt jelentheti, hogy a Titan még él, s azért vannak új történések a hányatott sorsú projekt körül. Bár az eddigi hatdarabos utcai flottáját ezzel a lépéssel megduplázhatja Cupertino, ez a többi cég utcai jelenlétével összemérve még mindig elég aprócska.

Sajnos arról nincs információ, hogy ez csak egyszerű létszámnövelés, vagy a kocsik idővel elérhetőek lesznek majd a Hertz ügyfelei számára is. Az önvezető autók törvényi szabályozása lapjai részleges kijátszására kényszerítette korábban az Apple-t, amely kénytelen volt az év elején California állam járműügyi hatóságánál engedélyért folyamodni - így tudódott ki, hogy a Titan mégsem tetszhalott.

A kérdés, hogy vajon saját autót fejlesztenek-e vagy csak önvezető platformot más gyártók számára továbbra is nyitott, ahogy az is, hogy lesz-e végleges termék a fejlesztési projektből.



Nem lesz elég OLED-panel az iPhone 8-ba?

Miközben előző posztunkban azt taglaltuk, hogy a jövő OLED-kijelzős Apple-telefonjaihoz ki szállítja majd a nyomtatott áramköröket itt a legújabb hír: komoly ellátási gondok akadhattak a most őszre ígért generáció OLED kijelzőivel kapcsolatban.

c-fhhjxw0ae8oaq-800x705.jpg

A megbízhatóságát tekintve az "egy sima, egy fordított" elvét követő DigiTimes hírei alapján késhetnek a panelszállítmányok, így az, hogy beszállítók komoly munkaerő-felvétellel turbózták fel a gyártósoraikat és hogy a chipbeszállítók az ígértnél korábban szállítottak sem lehet pozitív hatással a rajtmennyiségre.

Ahogy arról már korábban többször is írtunk, a fő beszállító a nagy rivális Samsung, akitől idén 70 millió panelt rendeltek, ennek ellenére csak 3-4 millió lesz készen a szeptemberi rajtra és igencsak problematikusnak tűnik a korábban várt 50-60 millió telefon 2017-es leszállítása. Mondhatjátok persze, hogy nincs új a nap alatt, korábban is valószínűnek tűnt az alkatrészhiány, de ennyire alacsony indulómennyiséget még egyik hírportál sem dobott be a közösbe.

Hogy a Samsung tényleg erején felül teljesít (ahogyan megígérte korábban) vagy félig szándékosan szívatja Cupertinot, nem tudni.



Az LG Innotek gyártaná a 2018-as iPhone flexibilis áramköreit

Dél-koreai lapértesülések alapján az LG épp egy hajlítható PCB-gyártósor felállításán fáradozik, azzal a céllal, hogy a jövő iPhone-jainak elsődleges beszállítójává váljon, már ami a nyomtatott áramköröket illeti. A Korea Economic Daily hétfői kiadásának tanúsága szerint az üzem építési munkálatai 2017 második felében indulhatnak meg, míg a tömeggyártás valamikor 2018-ban kezdődhet.

Az ilyen, flexi áramkörök alapvető fontosságúak, ha hajlított OLED panelekkel kell okostelefont gyártani - etéren egyébként a Samsungé még az előny, hiszen a 2015-ös S6 Edge megjelenése óta jelen vannak ebben a mikroszegmensben is. Bár az Apple igyekszik eltávolodni fő riválisától, az iPhone 8 a hírek szerint mégis a nagy ellenfél által gyártott panelekkel lesz szerelve.

Az LG Innotek NYÁK-okra a fentebbiek alapján nyilvánvalóan várni kell még - legalább a jövő évi iPhone 9-esig és akkor sem biztos, hogy az összes megrendelést átveszik - Cupertino szokásához híven meg is oszthatja a beszerzéseket beszállítói között. A 9-es modellről egyelőre nem sokat tudunk, de az biztosnak látszik, hogy jó eséllyel már támogatni fogja az 5G szabványt is.



Hogyan működik a Do Not Disturb While Driving az iOS 11-ben?

A legújabb bétában megjelent a Do Not Disturb While Driving funkció, amviel az Apple le szeretné csökkenteni az elterelt figyelem miatt okozott balesetek számát (az USA-ban 2015-ben ez 3477 halált és 391.000 sérülést okozott). De azért ez sokkal többről szól, mint hogy kikapcsolják a telefonunk összes értesítését, vagy repülő üzemmódba váltanak. Lássuk, hogy működik majd.

Először is, ha bekapcsoljuk a Do Not Disturb While Driving funkciót, az automatikusan felismeri, mikor ülünk autóban, egyrészt a csatlakozott Bluetooth vagy USB-s kapcsolaton keresztül, másrészt a sebességünkből következtet erre. Ha pedig autóban ülünk, aktiválja a funkciókat.

img_3784.jpg

A képernyő sötét marad. Nem kapunk értesítést az alkalmazásokból. Nem látjuk a beérkezett üzeneteket sem, legyen szó akár Facebookról vagy iMessage-ről. Aki üzenetet ír nekünk, egy automatikus választ kap:

I’m driving with Do Not Disturb turned on. I’ll see your message when I get where I’m going.

Tükörfordításban: "iPhone-om van és vezetek. Később." Át is írhatjuk erre az angol nyelvű üzenetet kézzel, a beállításokban.

Ha ugyanaz a kontakt egy második üzenetet is küld, az automatikus válasz megváltozik, és ezt írja:

If this is urgent, reply ‘urgent’ to send a notification through with your original message.

Vagyis ha a “sürgős” szót használja a küldő, akkor ez esetben már át tudja törni az autós védelmet, és megkapjuk az értesítést. Egyébként meg megadhatjuk azon kontaktjaink listáját, akiktől a Ne Zavarj Ha Vezetek funkció élesítése alatt is mindent megkapunk. Ez fontos is ahhoz, hogy használják az emberek a lehetőséget, vannak, akiket nem jó ötlet órákra ignorálni.

A szülők maguk kapcsolhatják be a gyerekük telefonján a Restrictions menüpont alatt. A Control Centerből is gyorsan elérhetjük, ki-bekapcsolhatjuk. 




süti beállítások módosítása