almalé és kungfu Rólunk

Nyár elején jöhetnek az új iPadek

A Digitimes legalábbis esküdni merne rá, hogy lesz valami május végén, június elején, és az a valami nagyon jó lesz.

Állítólag bemutatják az új 9,7-es, 12,9-es ééés 10,5 colos iPadeket, utóbbi kettő lesz a Pro modell, míg a 9,7-es képességei szerényebbek lesznek. Bár ez viszonyítás kérdése, mert elvileg a mostani Pro lesz az új nem Pro és a két új Pro meg akkora pro lesz, hogy azt el se tudjuk képzelni.

ipad_1.png

A két új modellben A10X processzor lesz, ami jelenleg még nem is létezik, csak az iPhone 7-es A10-ese van piacon.

Ja, és állítólag az iMac is kap valami frissítést, ha már ott van szegény jó másfél éve érintetlenül.



Az Apple szerint az iOS 10.2.1 megoldotta az akksigÉT - nagyrészt

Tél közepétől lett tömeges a jelenség, még mi is írtunk róla sokat: az iPhone-ok a hidegben sorra megadták magukat. De bestiális módon: eleinte eufemisztikusan harminc százalékos hibajelenségnek nevezték az eseménysort, mert hogy harminc százalékos töltöttség mellett is váratlanul kikapcsoltak a telefonok, és amíg nem dugtad konnektorra őket, nem is voltak hajlandóak újra elindulni. Aztán egy perc töltés után 32-34 százalékkal bootoltak be újra.

De idővel kiderült, hogy a mobilok képesek ugyanerre 60, sőt 80 százalékos töltöttség mellett is. És az is kiderült, hogy nemcsak az iPhone 6s-eket érinti a probléma, ahogy az Apple állította, hanem lényegében az összes iPhone-t, ami piacra került az SE előtt. Ennek ellenére az Apple csak a 6s-ekre indított csereprogramot, és azoknak is csak egy részére, ami az egyik legpofátlanabb dolog volt a társaság életében: valószínűleg több millió ember bukta télre az értelmezhető mobilhasználatot, ami 2-300 ezer forintos telefonok esetében elég véleményes jófejség.

iphone-6s-review-lead.png

Az Apple most azt állítja, hogy a 10.2.1-es update elég jól megoldotta a problémát: a 6s sorozatnál 80, a 6-osnál 70 százalékkal csökkent az esetek száma az update feltelepítése óta, és ha újra is indul valamelyik mobil, azt sem kell töltőre dugni, simán be lehet kapcsolni újra.

Egyébként gyanús volt, hogy a probléma legalábbis részben szoftveres, mert a tavalyi télen még nem jelentkezett a hiba, annyit meg nem öregszenek tizenkét hónap alatt az akksik, hogy ennyire eltrágyuljanak (új szó!), a probléma tehát valamelyik iOS verzió túlzott érzékenységével függhetett össze.

Legalábbis részben, mert én például beleestem a csereprogramba és a csere óta annyira jó az akkukapacitásom, hogy azt még mindig nem hiszem el, pedig másfél hónapja tart a boldogság.

Nektek mik a tapasztalatok? Fenn az új iOS? Csökken a problémás esetek száma? Bár a tavasz magától is megoldja a gondot.



Mindenféle az Apple anyahajóról

Na végre, ez is kiderült: az Apple új főhadiszállásának a neve Apple Park lesz, nem kell többé tehát Apple Campus 2-nek hívnunk, van hivatalos elnevezés, nemsokára pezsgőt is hajítanak az épület oldalához, meg minden.

És mi lesz a neve az ezer fő befogadására képes (értsd: nagy) előadóteremnek?

Steve Jobs.

A cég nyilvánosságra hozta a költözés menetrendjét is. Állítólag áprilisban kezdődik a belakás, a több mint 12 ezer ember átmozgatása közel hat hónapot vesz majd igénybe.

Lesz egyébként látogatóközpont, Apple Store és a nyilvánosság számára is elérhető kávézó is, meg 17 megawattnyi napelem a tetőn, ami világrekord, ahogy a világ legnagyobb hajlított üvegei is ezen az épületen lesznek majd, ha valakit érdekelnek úgy általában a hajlított üveg-rekordok.



Ti mennyit fizettetek az iTunesban tavaly?

Most jelent meg egy cikk a 9to5Mac-en, amiből kiderül, hogy egy átlagos amerikai iPhone felhasználó 33 alkalmazást töltött le 2016-ban és ezekre kábé 40 dollárt költött. Ez egyébként érezhető növekedés a 2015-ös 35 dollárhoz képest.

app-store.png

Főleg izmos teljesítményről beszélünk, ha a Google Play Store-ral vetjük össze az eredményeket: az iTunes forgalma úgy 75 százalékkal nagyobb, hogy a bázisa kábé 75 százalékkal kisebb, szóval egy átlagos iPhone felhasználó sokkal-sokkal többet költ, mint egy átlagos androidos.

Megnéztem gyorsan, hogy én mit alkottam az elmúlt 12 hónapban és egészen döbbenetes szám jött ki.

Legkevesebbet filmre és zenére költöttem: 38 eurót, ebből egyetlen 5 eurós tétel volt a film, a többi zene. Ezután rögtön az appok jöttek 43 eurós tétellel, szóval átlagos magyar palacsintazabálóként lenyomtam az átlagos amerikai hamburgerzabálót.  Mondjuk azt is gyorsan hozzáteszem, hogy a legtöbb appot csak tesztelés miatt töltöttem le, hogy aztán írjak, vagy forgassak róla, a 43 eurós blokk kábé harmada ment saját felhasználásra.

A következő legnagyobb tétel a Mac App Store-ban lett elköltve: 60 euró egyetlen, videóvágással kapcsolatos programra.

És mire fizettem MESSZE a legtöbb pénzt? Az Apple szolgáltatásaira: SZÁZHETVENÖT (175) eurót. Ez az iTunes Match-re, a Musicra és az egy terabájtos iCloud tárhelyre ment el. Taps!

Egyébként ti is meg tudjátok nézni, mennyit szórtatok el, csak kattintsatok az iTunesban az Account fülön a view my accountra, majd a purchase history menüpontban a See All-ra.



Furcsa dolgok történnek az új MacBook Prók billentyűzetével

Ugye a 2016-os modellekről van szó, amikbe a MacBookokból már megismert butterfly-gombok kerültek. Ezek tették lehetővé a még vékonyabb kialakítást, cserébe spéci mechanikát kaptak és nem is járnak be akkora utat, mint a korábbiak.

Na ezekkel van baj.

15-inch-macbook-pro.jpeg

Már a MacBookoknál is jeleztek problémákat, de úgy látszik, hogy a Prók sem úszták meg. Vannak, akiknél egy enter időnként kettőt jelent. Másnál az R jelenik meg véletlenszerűen többször egymás után. Megint más hiába nyomkodja a K-t, csak sokadik próbálkozásra jelenik meg a karakter a képernyőn.

Illetve olyan is előfordul, hogy valaki furcsa hangokat tapasztal a billentyűzet bizonyos gombjainak a nyomkodása közben.

Szóval a technológia nem teljesen kiforrott, vannak gondok, ami tök nagy öröm lehet egy közel egymilliós gép használata közben. De lehetséges, hogy csak elszórt hibajelenségről van szó.

Alig várom, hogy megjöjjön a gépem (mert sűrű szentségelések közepette, de kényszerből megrendeltem az új Prót) és én is szembesüljek ezekkel a jópofaságokkal.




süti beállítások módosítása