A héten a sajtó leginkább az új iMac Pro-val volt elfoglalva, ami nem csoda, hiszen egészen elképesztő, amit az Apple mérnökei bele nem zsúfoltak a 27"-os retina kijelző mögötti házba. A termék konfigurálhatósága is egész jó, bár már alap kiépítésben is brutális teljesítményre képes egy "mezei" iMac-hez képest.

A legfontosabb információk ugyanakkor a hivatalos közlemény utolsó bekezdésében rejlenek, melyeknek meglepő módon semmi közük nincs a frissen bemutatott iMac Pro-hoz:

"Az iMac Pro mellett az Apple dolgozik egy teljesen újra gondolt, következő generációs Mac Pro-n is, hogy azokat a profi felhasználókat is kiszolgálhassa, akiknek nem csupán a lehető legnagyobb teljesítményre, de egy új felsőkategóriás kijelzőre is szükségük van, mindezt egy moduláris, fejleszthető csomagolásban megvalósítva."

A lassan négy éve változatlan formában létező, internet-szerte csak szemeteskukaként hívott Mac Pro a maga formájában egy csodálatos termék, ám egyáltalán nem fejleszthető és a hőelvezető rendszerének is megvannak a maga korlátai.

mac-pro-tower-cylinder.jpg

Balra a klasszikus, jobbra a mostani Mac Pro

A sajtóközlemény utolsó mondata nagyon fontos üzeneteket hordoz magában. Egyrészt a cég továbbra is biztosít mindenkit arról, hogy a Mac Pro nem került le a térképről (sőt), másrészt a moduláris dizájnból arra lehet következtetni, hogy az Apple visszatérhet ahhoz a gyönyörű alumínium házhoz, melyet a PowerMac bemutatása óta folyamatosan frissített egészen 2012-ig és aminek mindenki a csodájára járt megnyerő külseje és egyszerű bővíthetősége miatt.

A felhasználók és a potenciális vásárlók már évek óta sírtak emiatt és sokan a szemeteskukának kinéző készüléket a Mac Pro megcsúfolásaként élték meg. A moduláris dizájnhoz való visszatérés ugyanakkor nem csak az ő visszajelzéseiknek köszönhető. Craig Federighi egy korábbi interjúban úgy nyilatkozott, hogy be kellett látniuk, hogy a mostani Mac Pro-val gyakorlatilag feláldozták a hűtést (és ez által a bővíthetőséget) a dizájn oltárán.

thunderbolt-display-800x614.jpg

Az utolsó Apple kijelző, a 27"-os Thunderbolt Display 2015-ből

Az igazi slusszpoén ugyanakkor a sajtóközlemény legvégén van. Nagyon úgy fest, hogy a cég feltámasztja a Cinema Display termékcsaládot és újra kínálni fog saját maga által tervezett professzionális kijelzőt. Amikor tavaly ősszel a mostani, egyébként szintén felemás fogadtatásban részesülő MacBook Pro családot bemutatták, egyúttal ki is végezték a Thunderbolt Display-t azzal, hogy az LG-hez irányítottak mindenkit, akinek 4K-s és 5K-s kijelzőre van szüksége.

Az ugyanakkor az egyelőre még nem tiszta, hogy az új Mac Pro a fejleszthetőségén felül mivel lesz több, mint egy kijelző nélküli iMac Pro. Ha valóban normális méretű házat kap, akkor nagy esély van rá, hogy egy két processzor foglalattal rendelkező EATX formátumú alaplap is belefér. Úgy pedig egészen más a leányzó fekvése, ha a konfigurálásnál akár 36 CPU magot is kiválaszthatunk.

apple-discontinues-firewire-enabled-23-inch-display-2.jpg

Sokak szerint a valaha volt legszebb páros: 23"-os Cinema Display és a klasszikus Mac Pro

Akárhogy is, nagyon-nagyon várjuk mindkét új családot és ha valaki olvassa ezt az Apple-től, légyszi, csináljatok egy 21:9-es kijelzőt is, az eredeti dizájnnal, de vékonyabb kávákkal. A cég az iPod Shuffle esetében már képes volt tanulni saját hibájából, így szívből reméljük, hogy hajlandók lesznek ugyanezt megtenni mindkét fentebb említett termékcsalád esetében most is.

Képek forrása: everymac.com, macrumors.com, softpedia.com