A Bloomberg által szerzett információk megerősítették, hogy az Apple valóban egy Kiterjesztett Valóság Szemüveget (KáVéS) készít, sőt a lap úgy tudja, ennek van egy körülbelüli piacra dobási ideje is

2020.

Mielőtt nagyon legyintenél, hogy az a távoli jövő: az már 26 hónap múlva itt van.

Mindenesetre nem kapkodnak. Ha sikerül 2020-ra kiadni a szemüveget, akkor hét évvel a Google Glass után az Apple is előhozakodik a saját AR szemüvegével, ami - ha a cég eddigi marketingsikereit vesszük alapul - megnyitja az AR szemüvegek korszakát, hét évvel az első megnyitó után.

glass_enterprise_edition_1.png

A Google Glass sikertelenségét lehet magyarázni sokféleképpen, de itt van egy jó cikk, amiben a két legfontosabb okként a 2-5 órás akku időtartamot és a pontos koncepció hiányát jelölték meg. Játék lett, amit pár óráig felvehetsz, próbálgathatod, milyen lehetne a jövő, aztán kikapcsol.

Az Apple ezzel szemben mindenekelőtt azt akarja kideríteni, mire használja majd az átlagember a cuccot, addig egy lépést sem tesz a termék felé. Hogyan tudja ezt kideríteni? Már el is kezdte: az ARKit nevű fejlesztői csomag éppen arra jó, hogy világszerte sok tízezer fejlesztő agyaljon a fenti kérdésen, és sok millió ember próbálgassa ki ezeket az ötleteket. Ez mikrobiznisz, pár tízmillió dollár csordogál ide-oda, de amikor az Apple eleget látott, hogy megalkosson egy végterméket, azon lesz csak igazi kaszálás.

Cserébe akkor fog igazán beindulni a biznisz azoknak is, akik mától az ARKitbe ölték az energiákat.

Vagy nem. Lehet, hogy a KáVéS lesz az Apple első bukása a megújulása óta. De ezt mondtuk már az órára is, szóval nem lennék ebben olyan biztos.