almalé és kungfu Rólunk

Visszapattant a földről az iPhone Kínában?

Másfél éve, hat negyedéven keresztül csökkentek az iPhone eladások, a trend nem hogy visszafordíthatatlannak, de megállíthatatlannak tűnt. Most úgy néz ki, a tavalyi szeptemberi negyedévhez képest 40 százalékot erősödhet az Apple az ázsiai ország piacán.

Hogy konkrét számokat is mondjunk, a tavalyi 8 milliós iPhone eladások idénre becslések szerint 11 millióra híztak fel és a hírek szerint ennek a számnak az iPhone 8 nagyobb százalékát adta, mint a 7-es széria tagjai a tavalyi év azonos időszakában. Az elemzők prognosztizációi alapján azonban korai még örülni: sokuk szerint a javulás csak átmeneti, az eladásokat az is jelentősen pörgeti, hogy a 8-as bejelentése után visszavágták a kifutó modellek árát.

Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy az Apple valószínűleg nem tudja majd megtartani a növekedési trendet a negyedik negyedévben is. Bár az elemzők szerint az X nagy port kavar fel a kínai mobilpiacon, magas ára és a kezdeti csekély kínálat komoly akadályokat helyez a növekedés elé. A szürkepiac virágozni fog az első hónapokban, a készülék népszerűségét az Apple viszont jó eséllyel nem fogja tudni rövidtávú felhajtóerőre váltani.

A 11 milliós eladott iPhone-jával Cupertino egyébként még így is csak az ötödik legnagyobb vendor, a top3 brandből a Huawei 22, az Oppo 21 míg a Vivo 20 millió készüléket adott el a szeptemberi negyedévben. A pontos, hivatalos globális adatokra nem kell már sokat várnunk, az Apple nem sokára közzéteszi a számokat




Az Apple megint megvillantotta az iMac Pro-t és kiegészítőit

Épp pár napja írt Ádám arról, hogy még idén kijöhet az iMac Pro, Cupertino erre most úgy döntött, megint elhúzza a mézesmadzagot a power userek nózija előtt.

imac-pro-2.jpg

A Final Cut Pro X Creative Summit nevű rendezvényen Cupertino is képviseltette magát, méghozzá egy asztroszürke géppel, amit a résztvevők így a decemberi launch előtt közelebbről is megnézhettek. Nem nagyon volt mit rejtegetni nyilván, hiszen a formaterv megegyezik a sima iMac-ével, de az exkluzív, sötétebb szín talán még előnyösebben áll az extravékony erőgépnek.

Persze a Pro mellé a WWDC-n szintén megvillantott asztroszürke kiegészítők is dukálnak, látható a Magic Mouse 2, a Magic Trackpad 2 és a numerikus keypados Magic Keyboard is. Hogy a konkrét demógép konfigja mi volt, az nem derül ki a hírekből, de valószínűleg valami a véglegesre emlékeztető összeállítás. Emlékeztetőül: 18 magos Intel Xeon proci, a Radeon Pro Vega vonal teteje, akár 4TB-nyi SSD, igény szerint 128GB RAM-mal is, 5000 dolláros indulóárral.

imac-pro-photo-1.jpg

Az esemény egyébként a Future Media Concept szervezésében került megrendezésre, lényegében egy háromnapos training-esemény az Apple videóvágó szoftveréhez. A Final Cut Pro X 10.4 év végén rajtolhat, HDR és VR, illetve HEVC támogatással, és a színkezelést is alaposan át tervezik faragni.

A Képek twitterről vannak, Chris Fenwicktől, és a Softron Mediatól.



Elsimultak a csúcs-iPhone beszállítóproblémái

Ming-Chi körbekérdezte forrásait majd közzétette, amit hallott: a 2018-as iPhone modell időben rajtolhat majd, stabil készlettel, lesz benne TrueDepth jól. Tehát minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg lehetünk elégedve.

A sajtóhoz eljuttatott elemzésében azokat a híreszteléseket is megcáfolta, miszerint az Apple egy gyengébb specifikációjú TrueDepth-verzió beépítésével egyszerűsítené a dolgát, már ami a gyártást illeti. Hál istennek ugyanis nem ez a helyzet, marad a meglévő technológia, nem butítanak az érzékenységen vagy a pontosságon sem egy gyengébb hardverrel.

Azt is hozzáteszi, hogy a komponens-ellátottság jelentősen javult, olyan szintre, hogy már nincs szükség más megoldások után nézelődni. A 2017-es üvegbeszállítók a Largan, a Genius és az inkább a kontaktlencséiről ismert Hoya lesznek, ami alapján az Apple alaposan diverzifikálja a beszállítóláncot, ami nekünk, mint fogyasztóknak valóban jó hír.

A végére hagytuk azt, amire magunktól is rájöttünk már régen. Kuo arról is ír, hogy a 2018-as iPad termékvonal is megkapja a TrueDepth-et. Volt olyan akinek ez nem volt teljesen nyilvánvaló? Na ugye.



Majdnem dupla annyiba kerül az iPhone X kijelzőcseréje mint elődjeié

Tessenek vigyázni az évfordulós iPhone-jaikra, mert minden eddiginél drágább lesz reparáltatni. Felkerült az Apple oldalára a nem garanciás javítások tételes árlistája és bár eddig sem volt olcsó, most aztán tényleg nem könyékig, de kulcscsontig kell majd a zsebünkbe nyúlnunk, ha valami miatt már nem garanciás telefonunk vagy olyan történik, amire a jótállás nem terjed ki.

apple-iphone-x.jpg

Az USA-ban egy kijelzőcseréért 279 dollárt, míg bármilyen más javításért 549 dollárt kell fizetnünk a javításért amennyiben hibánk nem gyári hibára visszavezethető, tehát nem érvényes rá a garancia.

Az árak egyébként váltózóak, míg Észak-Amerikában (Kanada és USA) kb. 75 000 forintnak megfelelő amerikai vagy kanadai dollárba kerül a kijelzőcsere, addig Ausztráliában az ár 86-87 000 forint környékén van, míg az öreg kontinensünkön a német eurós és a brit fontos árakból kiindulva legalább 100 000 forint környékén lesz a panelcsere, de talán még több is.

Soha nem volt még ennyire vonzó az AppleCare+, mi?



Kirúgta az Apple a mérnököt, akinek a lánya Youtube-on tesztelte az iPhone X-et

Brooke Amelia Peterson a héten közzétett a Youtube-on egy videót arról, hogy meglátogatja az apját az Apple központjában, és kipróbálja megjelenés előtt az iPhone X-et. Mindezt állítólag a mérnök beleegyezésével tette, majd felrakta a videómegosztóra, és nagyon csodálkozott, hogy szétkattintották a videót, és mindenki megosztotta.

Brooke Amelia Petersont az Apple felszólította, hogy azonnal vegye le a videót, de már késő volt. Egy új videóban a lány könnyek között kéri, hogy ne bántsa senki az apját, amiért hibázott, és többször elmondja, hogy mennyire szuper eredményt ért el a Youtube-on ezzel az akcióval. Ja, és hogy az apját kirúgták az eset után.

Nem nagyon értem egyébként, hogy vajon mi ment végbe a résztvevők fejében ebben a történetben. Az Apple mérnöke, akivel nemcsak aláíratták, de nyilván ezerszer elmondták neki, hogy mennyire főbenjáró bűn a cég titkait nyilvánosságra hozni, hogy tilos

  1. a kampusz területén forgatni
  2. forgalomba nem hozott terméket felvenni és a felvételt közzétenni

hogy gondolhatta, hogy ez jó ötlet? Én nem dolgozom az Apple-nek, az iCentre-rel van partneri viszonyunk, de az ötlettől, hogy a bemutató előtt felvegyek egy iPhone X-et, és közzétegyem, izzadni kezd a tenyerem. Mert tudom, milyen súlyos következményei lennének.

Brooke Amelia Peterson mostani videóját meg azért nem értem, mert teljes önérzettel nyomja végig, egy pillanatra sem látszik rajta, hogy tudná, az apját miatta rúgták ki az elég menő állásából, az apja hibájáról beszél, és a fantasztikus eredményéről a Youtube-on. És persze sír a sok gyűlölet miatt a világban, ami most ellenük irányul.

Általános jelenség újabban, hogy a tetteik logikus következményeit ellenük irányuló gyűlöletként értelmezik az emberek. Nem értem.