Legújabb jelentésében a KGI Securities vezető elemzője, Ming-Chi Kuo azt írja, hogy az iPhone X-ből valahol 2 és 3 millió közötti példányszám állhat készen a november 3-i rajtra, ami szinte biztos, hogy alig pár napig fog csak kitartani világszerte.
Kuo ugyanakkor azt is kiemeli, hogy a gyártás még ugyanebben a hónapban helyre állhat, ugyanis egyre több jel mutat arra, hogy a korábban komoly nehézségeket okozó rugalmas nyomtatott áramkörök körüli mizéria javulni látszik. Ezekkel az alkatrészekkel az a probléma, hogy tömegtermelésben még nem nagyon használták őket, így a kihozataluk elég alacsony.
A másik probléma, hogy a japán Murata nem volt képes megfelelni az Apple szigorú követelményeinek, így másik beszállító után kellett nézni, ami szintén lassította a gyártást. Az infravörös kamerával is akadtak gondok, hiszen alig ismerte fel az emberek arcát, ezért jelentősen át kellett tervezni az érzékelőt.
Kuo szerint a negyedik negyedévre nagyjából 25-30 millió eszköz legyártása várható, amely bár a korábbi 30-35 milliós jósolt darabszámhoz képest kevesebb, valószínűleg elegendő lesz, hogy kiszolgálja majd az igényeket.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.