Ezúttal a Twitter van soron. Az App Store-ból ugyanis eltűnt a cég Apple Watch alkalmazása. A legutóbbi 7.8-as frissítés még bugokat fixált, a 7.9 azonban 

soha nem érhette meg a születést.

A felhasználók pedig fagyásokról és rosszul megjelenített ikonról számolnak be a watchOS4 megjelenése óta. A panaszukkal valószínűleg

többé senki sem foglalkozik.

A Twitter szóvivője elmondta, hogy a felhasználók véleménye alapján az értesítések számítanak a twitter-élmény legfontosabb mozgatórugójának az órán, így mostantól erre fejlesztenek: a médiában gazdag, izmos notikra utaznak.

apple-watch-series-2-2.jpg

A Google és az Amazon korábban már kinyírták az Apple Watch appjaikat, ahogy a TripAdvisor is távozott. Az okok változóak, de egyben mindenki egyetért: az emberek egyszerűen nem használják ezeket.

Itt olvashatunk egy cikket arról, hogy egy okosóra-szkeptikus újságíró végül hogyan szerette meg az Apple Watch-ot. Azt írja, ehhez el kellett felejteni az appokat, meg azt a sok lehetőséget, amit az óra kínál, és fókuszálni egy-két olyan funkcióra, ami fontos. A fitnesz-lehetőségekre, az értesítésekre és ennyi. A többi feladatra egy iPhone egyszerűen sokkal jobb.

Úgy tűnik, hogy az Apple, akinek épp a koncentrált funkciókat, és a ficsörgazdagságban csak lassan beérő rendszereket róják fel, ebben az esetben épp a koncentráltságot szalasztotta el, és túl sok lehetőséget álmodott meg egy új termékbe. Egyesek szerint - másoknak nyilván meg van egy-két olyan app, ami miatt kifejezetten imádják az órát, és számukra azok a ficsörök fontosabbak, mint a fitnesz.

Ki tudna itt igazságot tenni?