Az okosotthonokról szóló véleményposzt-sorozatom első részében megosztottam veletek egy félelmemet, amit egy okos érzékelő információi alapján szereztem. Megmutattam, milyen többlettudást képes adni az otthonunk felokosítása, és milyen frusztrációt, ha egyébként csak egyetlen érzékelő információit kapjuk, és nem tudjuk elérni, hogy az otthonunk reagáljon is az érzékelő figyelmeztetésére.

Ha nem kapcsolódik a rendszerbe egy automatikus válasz az otthonunk részéről, hogy mondjuk rossz levegő esetén kiszellőzteti a szobánkat, akkor alapvetően kellemetlen érzés, ugráltatás lesz a vége. És az érzékelőink ugráltatnak minket, nem pedig fordítva.

Kapunk tehát valakit, aki minket baszogat.

Az okosotthont, meg a HomeKitet is elvileg azért találták ki, hogy ilyenek ne legyenek. Lássuk, milyen lehetőségeink vannak, hogyan épül fel ez az egész logikailag, és min lehetne fejleszteni még. 

Nálam egy rakás Elgato cucc, meg egy OMNA kamera van beépítve otthon. Természetes dolog, hogy mind az Elgatónak, mind az OMNA-nak egy-egy külön app tölthető le az App Store-ból, miközben a hullaegyszerű beüzemelés és feltelepítés után egyébként az iOS-es Otthon app is ugyanúgy érzékeli a kütyüket. Kapásból ott álltam tehát három különböző alkalmazással, és ha azonban azt gondolnátok, hogy ugyanazokat a funkciókat érjük egy az Otthon appban, és a gyártó saját megoldásában, tévedtek.

De érjünk csak vissza egy pillanatra erre a feltelepítés dologra. Hogyan üzemelsz be egy HomeKit cuccot?
  1. kibontod a dobozt
  2. áram alá helyezed az eszközt és bekapcsolod
  3. a telefonos appban követed az utasításokat, ami nagyjából annyi, hogy olvass be egy QR kódot a készülékről
  4. ennyi

img_2385_2.JPG

A készülék automatikusan felcsatlakozik a wifi hálózatra, a jelszót sem kéri. Az Apple TV-d ebben a pillanatban érzékeli, hogy a hálózaton van egy HomeKit cucc, és beosztja maga alá, onnantól a lakáson kívülről az Apple TV-n keresztül éred el a kütyüt (ha nincs Apple TV-d, vagy iPaded, amit beállítasz Otthon központnak, csak azonos hálózatról kommunikálhatsz a kütyüiddel).

Szóval, van egy előre feltelepített Otthon appod, amiben megjelennek a kütyük. Miért jó ez nekünk?

Egyrészt a Vezérlőközpontban egy külön oldalon megjelennek az eszközeid. 

img_2963.PNG

Mi történik, ha rákattintasz az egyikre? Semmi. Megrázza magát a gomb.

Mi történik, ha erősebben nyomsz rá? Általában felugrik egy információs ablak, ami szerint az eszköz használatra kész. Vagy: a hőmérséklet 27 fok. Vagy: a levegőminőség elfogadható. Ezekért a nyúlfarknyi infókért kár kattintani, az ikonokon olvashatóak anélkül is.

img_2964.PNG

Oké, Vezérlőközpont ennyi. De mi van, ha az Otthon appban próbálkozunk?

img_2389.JPG

Három oldalt találunk itt. Az első ugyanazt tudja, mint a Vezérlőközpont, annyi kiegészítéssel, hogy egy szöveges összefoglalót találunk a különféle érzékelők állapotáról, így a lakásunk állapotát egy olvasásra ellenőrizhetjük. Itt már Force Touch-csal egy Részletek gomb is előbukkan az adott érzékelő esetén (borzasztó hülye UI megoldás ez), ahol találunk egy nagyon fontos kapcsolót:

img_2434.JPG

Részletek. Itt adhatjuk meg, hogy kapjunk-e értesítést, notit egy érzékelő megadott állapota esetén. Mondjuk ha mozgást érzékel a kamera vagy a mozgásérzékelő (nagyjából ez lehet fontos nekünk), akár ugyanazon a hálózaton vagyunk, akár nem, pittyen a telefonon a felugró ablak. 

notifi.jpg

A második oldal hasonló az elsőhöz, csak itt szobákra osztva láthatjuk ezeket a túlméretezett, info-ikonokat. A harmadik oldal a lényeg: az automatizálás. Ez az igazi értelme a HomeKitnek. Gyártótól függetlenül, azonos platformon tudjuk beállítani, hogy amennyiben 

  1. megváltozik a helyzetem, például elmegyek otthonról
  2. egy bizonyos napszak vagy időpont elérkezik
  3. egy érzékelő jelez vagy megváltozott állapotba kerül
  4. egy másik eszköz hajtson végre egy utasítást.

img_2354.JPG

Automatizálások nélkül a HomeKit egy okostelefonról elérhető érzékelők és kapcsolók sora. Az okosotthon ideája azonban az, hogy egy rakás feltétel meg van szabva, amire egy rakás reakció indul be automatikusan. Ha jól beállítjuk azonban a lakásunkat, többé nem kell nekünk beavatkoznunk: minden történik magától (a szoftveren túl persze a hardvergyártóknak kell ellátni a piacot a logikai kapcsolók fizikai megvalósításáért felelős berendezésekkel, de erről később).

Oké, akkor most lássuk, mit érhetünk el a gyártók appjaiban.

Az operációs rendszerbe integrált Otthon app mellett ideális esetben nem is lenne szükség gyártói szoftverre. Hiszen minden információt megkap az Apple appja is, onnan is tudunk vezérelni, minek egy új felület, ugyanannak a hardvernek?

Sajnos a helyet az, hogy kell.

Az Elgato appja például sokkal informatívabb info-ikonokat mutat a saját appban, amikre rákattintva nem egy UI-gyilkos ocsmányság ugrik fel, hanem nagyon részletes információk az adott érzékelőről, grafikonokkal, visszakereshető múltbeli adatokkal. Sőt, az Eve app valamiképp felismerte az OMNA kameráját is, és ezt is megjelentette itt ikonként, maga az ikon pedig a kameránk frissített képe. Ennél informatívabb megoldás nem kell.

kezd.jpg

Ebben a programban is állíthatunk be automatizálásokat, hasonló, kicsit mégis más logika szerint.

rule.jpg

És ahogy az előző ilyen témájú posztunk alatti beszélgetésnél ez kiderült, már csak azért is szükség lehet a saját appra, mert az bizonyos termékeknél szélesebb körű automatizálásra ad lehetőséget, mint az Otthon app.

A helyzet tehát az, hogy az Otthon app nem mindig áll kézre, esetleg funkcióhiányban szenved - különösen a legfájóbb helyen, az azonnal elérhető Vezérlőközpontban -, így továbbra is a gyártó appját kell használnunk. Egészen addig, amíg automatizálni nem akarunk, vagy az értesítéseket akarjuk ki-be kapcsolni. Ez esetben az Otthon appot használjuk.

Nincs ez így agyonpolírozva, na. És így van már jó pár éve.

Az eszközöket az iCentre-től kaptuk tesztelésre, ott megvásárolhatóak. Az iCentre az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.