Tegnap reggel már megírtuk, milyen részletek derültek ki a HomePod Apple által kiadott firmware-éből. Nem csak a Siri-hangszóróról tudtunk meg részleteket (272 x 340 kijelző, 1 gigabájt RAM), de az új iPhone-nal kapcsolatban is kiderültek DOLGOK.

Az egyik fejlesztő, aki rátalált az információkra, a Wired-nek árulta el, hogyan is történt a nyomozás. Aki eddig azt gondolta, hogy ez valami hekker-dolog, annak érdemes elolvasnia, mennyire csupán a logikán múlik egy ilyen feltárás.

A dolog úgy kezdődött, hogy Rambo (a fejlesztő) észrevette, hogy a firmware iOS 11.0.2-es sorszámú. A fejlesztők már egy ideje hozzáférnek az új iOS bétájához, de ez a verziószám két patch-csal előrébb van, mint amiről eddig tudtak. Ez már eleve gyanús volt, hiszen ha véletlenül adtak ki ilyen verziót, akkor lehetséges, hogy benne is felejtettek dolgokat.

Rambo ugyanúgy kezdett kutakodni az új ficsörök után, ahogy mindannyiunk tenné: rákeresett a “Face” kifejezésre, hátha megtalálja az arcfelismerőre vonatkozó utalásokat. Néhány szimbólumot talált a BiometricKit-ben a szót tartalmazó névvel. Ez az a framework, ami a Touch ID-t kezeli, így sejteni lehetett, hogy bingó. De ez még nem bizonyíték, így Rambo tovább ment.

Továbbra is a BiometricKit-ben maradt a fejlesztő, és nézte át a kódot. Észrevett valamit: egy EnrollPearlID kifejezést. A terminológia egyértelmű volt, hiszen az Apple az EnrollTouchID kifejezést használja akkor, amikor egy új ujjlenyomatot regisztrál. A Pearl ID tehát egy azonosításra alkalmas új technológiára utalt, vagyis Face helyett a Pearl kifejezésre érdemes keresni. 

Rambo pedig nem sokkal később talált egy Pearl-D22 kifejezést a kódban. Így a nyomozás a D22 kifejezésre tért át.

A PassKit frameworkben pedig talált egy “Payment_glyph_phone-D22.caar” nevű fájlt, ezt a kiterjesztést pedig az Apple vektorgrafikák tárolására használja az animált UI elemek számára. Rambo renderelt, és ezt kapta:

iphone-8-front.jpg

Innen egyértelmű lett, hogy a D22 az új iPhone kódneve, a Pearl ID pedig az ardfelismerő. Egyúttal kiderült az is, hogy igaz a Home gomb nélküli dizájn, a full előlapi kijelző, kiemelt állapotsorral, további kutatások során pedig még több részlet bukkant elő.

Kiderült például, hogy a D22-es iPhone-nak a többi iPhone-tól különböző töltési módszere van. Hogy miben más, azt nem tudni a kódból. Kiderült az is, hogy a telefon tudni fogja a Tap To Wake funkciót, vagyis a képernyre tapintással felébred majd (ahogy az androidos készülékek nagy része). A kijelző alatti Touch ID-re azonban semmiféle utalás nincs, ez tehát majdnem biztosan kimarad a telefonból. 

Az idei legnagyobb szivárogtató tehát maga az Apple. Furcsa ez a hiba, hiszen épp idén határozták el a cégnél, hogy minden eddiginél nagyobb energiát fordítanak a szivárogtatások megállítására. Aztán kiadnak egy nem kiadható firmware-t. Persze, ebben D22-nek nevezték el az új iPhone-t, és Pearl-nek az arcot, de fent látható, hogy az ilyen fajta "titkosítás" mennyire nem ér semmit.