Dél-koreai lapértesülések alapján az LG épp egy hajlítható PCB-gyártósor felállításán fáradozik, azzal a céllal, hogy a jövő iPhone-jainak elsődleges beszállítójává váljon, már ami a nyomtatott áramköröket illeti. A Korea Economic Daily hétfői kiadásának tanúsága szerint az üzem építési munkálatai 2017 második felében indulhatnak meg, míg a tömeggyártás valamikor 2018-ban kezdődhet.

Az ilyen, flexi áramkörök alapvető fontosságúak, ha hajlított OLED panelekkel kell okostelefont gyártani - etéren egyébként a Samsungé még az előny, hiszen a 2015-ös S6 Edge megjelenése óta jelen vannak ebben a mikroszegmensben is. Bár az Apple igyekszik eltávolodni fő riválisától, az iPhone 8 a hírek szerint mégis a nagy ellenfél által gyártott panelekkel lesz szerelve.

Az LG Innotek NYÁK-okra a fentebbiek alapján nyilvánvalóan várni kell még - legalább a jövő évi iPhone 9-esig és akkor sem biztos, hogy az összes megrendelést átveszik - Cupertino szokásához híven meg is oszthatja a beszerzéseket beszállítói között. A 9-es modellről egyelőre nem sokat tudunk, de az biztosnak látszik, hogy jó eséllyel már támogatni fogja az 5G szabványt is.