Az utolsó simítások vannak már csak az Apple Park területén, a tereprendezés is végleges stádiumba lép, a fákat is gőzerővel telepítik a helyükre. Az épület maga pedig 99 százalékos lehet, uszkve.

Össze is dobtak nekünk egy videót, amin egy percben végignézhetjük a Recode-on az ötmilliárd dolláros építkezés állomásait (bocs, nem tudtam embeddelni, kattints a képre).

674538268_0.jpg

Cseles, mert 2016. márciustól indul a videó, holott az Appleblog (feat. Almalé és Kungfu)-n 2014 szeptemberében jelentettük először, hogy kiástak egy hegyet Cupertinóban az alapoknak és a garázsnak. Ekkor már hónapok óta tartott a földmunka.

Ami azt jelenti, hogy durván három év építkezés után adják át a Campus 2-t. 

Ami egyébként nem sok, tekintve hogy Magyarországon a családi házak is egy évig épülnek, hála a kötések miatt közben máshol is munkát vállaló vállalkozóknak, az elérhetetlen bádogosoknak, az éterben eltűnő burkolóknak és a késve érkező ablakoknak, beltéri ajtóknak. Ha meggondoljuk, hogy egy 12 ezer embernek munkahelyet adó épület ennek a háromszorosa alatt kész lett, egy komplett parkkal együtt, akkor le a kalappal.

Még akkor is, ha az eredeti tervben 2013-as indulással, és 2015-ös befejezéssel számoltak. Két év csúszás pedig mindig benne van egy ekkora projektnél, pláne hogy kirúgták egyszer a fővállalkozót is.

Az építőipar szar. Tudtátok - csak így mellékesen -, hogy mi egyébként naponta küzdünk, hogy ne legyen ennyire az? Csak mondom, ha esetleg. Campus 2-t nem vállalunk.