A hét elején megtartott negyedéves piaci beszámolóját követően Tim Cook azt nyilatkozta, hogy az a rengeteg pletyka, ami az iPhone 8 körül kering teljesen hazavágja a jelenlegi iPhone-ok értékesítését. Azt nem tudni, hogy ez valóban így van-e, mindenesetre Kínában érezhetően visszaestek az eladások, ami azért kellemetlen, mert a cég nem régóta van jelen az országban és üzletileg igencsak nagy potenciált látnak benne.

751x463xcounterpoint-smartphone-growth-china-q1-2017-pagespeed-ic-fmhkplcgpy.png

Összehasonlítva az előző naptári év első negyedévével 15%-kal kevesebb iPhone-t sikerült értékesíteni az Apple-nek Kínában, mellyel a korábbi 12,3-ról mindössze 10,1%-ra zsugorodott a piaci részesedésük. Köszönhető mindez annak, hogy bár a kínai piac csupán 4%-ot nőtt egy év alatt, a helyi márkák abszolút taroltak. Az Oppo 81, a Vivo 60, a Huawei pedig 25 százalékkal több telefont értékesített, mint egy éve ilyenkor.

A Counterpoint Research piacelemzéséből az okok is világosan láthatók. A legnagyobb növekedést ugyanis az alsó (100-199 dollár) és a felső (300-399) középkategóriás szegmensben mérték, ahol alapvetően a kínai márkák dominálnak és ahol az Apple gyakorlatilag nem kínál alternatívát.

524x269xcounterpoint-smartphone-rankings-share-china-q1-2017-pagespeed-ic-evjg6dokgh.png

Persze, voltak más gyártók, akik sokkal rosszabbul jártak az Apple-nél, ilyen például meglepő módon a Xiaomi, mely 34%-os esést volt kénytelen elkönyvelni, de ez még mindig semmi a Samsung 60%-os zuhanásához képest. A prémium kategóriában (600 dollár felett) ugyanakkor továbbra is egyértelműen a cupertino-iaknak áll a zászló. A tíz legsikeresebb telefon közül az első négy helyen az iPhone 7 különböző változatait láthatjuk, de még az iPhone 6S Plus-nak is sikerült felkapaszkodnia a tizedik helyre. A Samsung egyetlen modellel képviseli magát ezen a listán, a Galaxy S7 Edge a nyolcadik. Ha összeadjuk a számokat, kiderül, hogy a prémium szegmens 74%-a az Apple-é.

Figyelembe véve, hogy ez a kategória a tavalyi év azonos időszakához képest stagnálást mutat (amely a korábban elvárt növekedéshez képest 33%-os mínuszt jelent) a helyzet már nem is tűnik annyira vészesnek. Az viszont nagy kérdés, hogy az egyre agresszívebb kínai gyártók mikor fognak itt is komolyabb szeletet kihasítani a tortából, mert a Samsung nagyon erős versenyzőt tett le az asztalra a Galaxy S8 személyében, míg a Huawei is folyamatosan mutatja be új készülékeit, melyek rendre elnyerik a sajtó elismerését.