Nem telik el hét anélkül, hogy ne szivárogna ki valami új infó a készülőben lévő iPhone-okról vagy legalábbis ne látna napvilágot egy-két pletyka, amin csámcsogni lehet. Tekintettel arra, hogy az emberek nagy részét kevésbé érdekli a telefon tudása, annál inkább a kinézete, a héten kiszivárgott képek különösen érdekesek.

iphone-8-stainless-steel-macotakara.jpg

Már egy csomószor megírtuk, hogy az iPhone 8 (vagy művésznevén iPhone Edition) a szélein némileg hajlított, ún. 2.5D-s OLED kijelzőt kap majd, amely a dizájnra is hatással van. Új infó viszont, hogy maga a panel állítólag továbbra is sík marad - ez sokkal olcsóbb gyártást és nagyobb volumen előállítását tenné lehetővé - és csupán az ezt védő üveg borítás lenne lekerekített, valahogy úgy, ahogy az iPhone 7-nél is láthatjuk.

A japán Mac Otakara blog szerint az új iPhone amolyan szendvics jelleget kap megint, ami azt jelenti, hogy az üvegből készült elő- illetve hátlap között egy rozsdamentes acél oldalkeretet találunk majd. Bár a képek alapján azért erős túlzás ilyesmit kijelenteni, mindenesetre többen az iPhone 4-nél 2010-ben megismert dizájnt látják visszaköszönni - némileg a kor szelleméhez vagy divatjához igazítva.

large-58f4fbaaed488.jpg

A fenti képeken is jól látható, hogy a hátlapi kamerák nem vízszintes, hanem függőleges elrendezést kaptak, amely elsőre elég idétlenül mutat (igazából másodjára is), viszont ne felejtsük el, hogy a cég nagyon ráfeküdt a kiterjesztett, illetve virtuális valóságra. Ez azért lényeges, mert elemzők szerint a furcsa elrendezés azt a célt szolgálja, hogy amennyiben a készüléket - vízszintesen - egy VR headsetbe helyezzük, úgy a két lencse egymás mellett lesz, nem pedig egymás alatt, mint ahogy minden jelenleg kapható kétkamerás mobilnál. Azt nem tudni, hogy ez mennyiben befolyásolhatja a felhasználói élményt, az viszont biztos, hogy ez első hallásra egy elég hihető magyarázatnak tűnik.

Természetesen, ahogy mindig, úgy most is több féle prototípust tesztel a cupertinoi csapat, többek között egy olyan változatot is, melyen a készülék minden létező éle alaposan le lett kerekítve, megidézve a tíz évvel ezelőtti első generációs iPhone kavics-szerű formáját. Ugyanakkor ez a verzió aligha kerül majd kereskedelmi forgalomba, mert a beszámolók szerint nagyon drágán lehetne csak előállítani és az alacsony leszállítható mennyiség miatt így tömegterméknek alkalmatlan lenne - feltéve, hogy üvegből lenne az egész.

iphone-8-sonny-dickson.jpg

Annál inkább érdekes viszont az a típus, melyről először Sonny Dickson blogger közölt képeket a Twitteren. A belsős Foxconn doksin jól látható, hogy itt is függőlegesen elhelyezett kamerákkal találkozunk, viszont a hátlap közepén van egy kör alakú kivágás is. Több találgatás is megy arról, vajon mi lesz ennek a sorsa, de valójában két verzió lehetséges. Az egyik, hogy miután az Apple-nek feladja a leckét a kijelzőbe (vagyis inkább az alá) integrált Touch ID, egy egyszerűbb megoldást választanak majd, azaz száműzik a telefon hátoldalára.

A másik, sokkal érdekesebb változat az, hogy valójában a vezeték nélküli töltéshez szükséges indukciós rész kap majd helyet hátul. Amennyiben tényleg így van, úgy a Touch ID "kénytelen" lenne a kijelzőbe költözni, ez a verzió egyszerre hozna magával két érdekes újítást is. Az szinte biztosnak tűnik egy ideje ugyanakkor, hogy az új iPhone-ból nem marad majd ki a vezeték nélküli töltés, sőt, egyes elemzők már azt is tudni vélik, hogy egy jelenleg is létező, közvetlen fizikai kapcsolaton alapuló szabványt (pl. Qi) támogat majd az eszköz.

A Bloomberg szerint az Apple egy olcsóbban előállítható, "egyszerűbb" dizájnnal is próbálkozik, melynél a hátlap nem üvegből, hanem alumíniumból készül, illetve magának a háznak a mérete egy kicsit nagyobb a jelenlegi iPhone 7-nél. Ez a kijelentés abszolút passzol a fenti fotóhoz, bár nem tudni, hogy egy karcsúsított iPhone 7 Plus ihlette modellel vagy egy némileg felhízlalt iPhone 7-essel van dolgunk. Az tuti, hogy a papíron látható számok alapján ez a változat 1,12 centivel magasabb, illetve 0,54 centivel szélesebb, mint a jelenlegi kisebb modell. A lap kitér arra is, hogy mindezek ellenére kicsi a valószínűsége annak, hogy a sokféle prototípus közel az Apple pont ezt választja majd. A fenti kép ugyanakkor nem éppen erről árulkodik, sőt.

iphone_8_render_3.jpg

Az Instagramon egy bro.king nevű dizájner még ennél is tovább ment a kiszivárgott információkat felhasználva és elkészített egy komplett dizájntervet, mely az új iPhone-t minden szögből megmutatja. Az ezüst színű alumíniumból készült eszköz jól láthatóan az iPhone 5 és leszármazottjaihoz hasonló kinézetet kapott, amelyet mi speciel tök szívesen látnánk viszont.

Nehéz megmondani, hogy a jelenlegi prototípusok közül (melyekből állítólag kár tíz is lehet) melyik lesz a befutó, mindenesetre az Apple-nek lassan dönteni kell, mert a gyártás beindítását hónapokkal a tervezett rajt előtt meg kell kezdeni Vélhetően a döntés valamikor nyár végén születhet majd meg, ugyanis a ráncfelvarrott modellekhez képest ez a merőben új iPhone pár hónap csúszással kerül csak a boltok polcaira, valamikor november végén.

iphone_8_render_2.jpg

Az iPhone 7S, illetve 7S Plus modellek a legújabb pletykák szerint kinézetükben nem sokat változnak majd, viszont (és ez elég meglepő) valamivel vastagabbak lesznek elődjeiknél, amely nem csak azok számára lehet jó hír, akik egy nagyobb akksiban reménykednek évek óta, hanem a kiegészítő gyártóknak is, így ugyanis mindenképpen új tokokra és olyan kiegészítők gyártására lenne szükség, melyek függnek a telefon fizikai méretétől.

A szeptemberi bemutatón várhatóan minden modellről lerántják majd a leplet, kapni viszont kezdetben csak a fészliftes iPhone-okat lehet majd, a drágább és valószínűleg jóval keresettebb iPhone 8 (vagy iPhone Edition) csak közvetlenül a karácsonyi szezon előtt válik majd elérhetővé. Van ugyanakkor egy rossz hír is. Bár még nem ismertük meg a legapróbb részleteket, az egyértelműen kijelenthető a render képek és a pletykák alapján, hogy a vállalat nem fog visszatáncolni, ergo - ami a telefonokat illeti - a jó öreg jack csatlakozó részükről végleg a múlté.