Érdekes szabadalmat nyújtott be az Apple nemrégiben, melyekre pár napja derült fény. Az Amerikai Szabadalmi Hivatalhoz eljuttatott anyagban igencsak meglepő, már-már ínyenc dolgok szerepelnek.

A gyártók évek óta próbálkoznak átalakítható notebookokkal - kisebb-nagyobb sikerrel. Ezek jellemzően olyan laptopok, melyek ki- vagy átfordítható kijelzővel rendelkeznek, így tabletként is használhatók - feltéve, ha megbirkózunk a táblagépeknél jóval magasabb tömeggel. Az egyik legsikeresebb koncepció talán a Lenovo Yoga szériája, mely a sokadik generációjánál jár már, ám az Apple úgy néz ki, hogy az Asus Padfone megoldását gondolta inkább tovább.

20675-22784-170323-housing-l.jpg

A csapat egy olyan kiegészítőn dolgozik, amely bár tartalmaz igencsak sok hardvert, működéséhez egy iPhone-ra van szükség. Első ránézésre egy némileg átalakított, klasszikus notebook vázról van szó, melyből kihagyták a touchpadet, viszont kapott kiegészítő grafikus processzort, memóriát, billentyűzetet és természetesen egy (vélhetően) érintésérzékeny 12.5" körüli kijelzőt.

A megoldás érdekessége, hogy a touchpad helyén egy iPhone-nak kialakított mélyedés van, a telefont egyetlen porton keresztül (amely vélhetően Lightning csatlakozót jelent) kapcsolhatjuk hozzá a fura szerkezethez. A mobil innentől kezdve nem csak saját tárhelyét, valamint hardverét képes megosztani a vázban található többi alkatrésszel, de kijelzőjét is, amely a 3D Touch technológiának köszönhetően kvázi egy Taptic Feedback-es trackpadként működik ilyenkor. A kapcsolat ugyanakkor nem korlátozódik kizárólagosan csak adatátvitelre, a telefont ezzel párhuzamosan tölteni is lehet ugyanazon a csatlakozón.

A vélhetően alumíniumból készülő kiegészítő nem csupán notebook-szerű élményt kínálhat az iPhone-t használóknak, de adott esetben olyan alkalmazások futtatását is lehetővé teszi, melyekhez önmagában a telefon hardver tekintetében kevés volna. Érdekes koncepció az egyszer biztos.

20675-22785-170323-housing-2-l.jpg

A másik szabadalom már kevésbé meglepő, a fotón gyakorlatilag egy tovább fejlesztett Smart Case-t láthatunk, amely nem csupán billentyűzettel, de touchpaddel is rendelkezik. A Windows-t futtató hordozható eszközök világában ez egy már régóta létező koncepció, hogy mást ne említsünk, a Microsoft már az első Surface-hez is biztosított ilyesmit.

Figyelembe véve, hogy az Apple egyértelműen kijelentette korábban, hogy az iPadeket nem kifejezetten laptopokat leváltó eszköznek szánják, vélhetően ez a kiegészítő inkább a határt lesz hivatott elmosni, mintsem ténylegesen kiváltani egyik vagy másik laptopot - már, ha egyszer ténylegesen gyártásba kerül. Tény, hogy a két koncepció közül az iPhone-os az izgalmasabb, nem is kicsit.