Bár a következő iPhone bemutatása még igencsak odébb van, a pletykák szinte mindennaposak. A legtöbb kiszivárogtatott (vagy annak gondolt) infó a kijelzőt és így a dizájnt érintette. Sokáig úgy tűnt, hogy lesz egy speciális változat, amelybe 5,8"-os, hajlított OLED panelt tesznek, ám a legújabb szakértői vélemények szerint egy félreértésről van szó.

Wayne Lam, az IHS Markit elemzője szerint az év végén érkező telefon bár hajlított kijelzővel rendelkezik majd, de nem úgy, ahogy azt korábban a legtöbben elképzelték. A beszámolók egy Samsung Galaxy 7 Edge-szerű megoldást rebesgettek, ám Lam a különböző gyártók és beszállítók ellátási láncait elemezve úgy véli, hogy egyszerű félreértésről van szó.

iphone-display.jpg

Amit hajlítottnak gondoltak a legtöbben az valójában nem más, mint a 2.5D-ként is ismert lekerekített kijelző, amely a szélén picit ugyan tényleg hajlik, de nem lóg rá az oldalkeretre. Az új pletykát a nagy üveggömb mágus Ming-Chi Kou, a kínai TrendForce és más elemzők is megerősíteni látszanak. Természetesen továbbra is vannak egymásnak ellent mondó információk a kijelzőre vonatkozóan, hiszen például a The Korea Herald szerint egyértelműen hajlított OLED kijelző kerül a következő zászlóshajóba, hiszen üveg helyett rugalmas műanyag alapot használnak a panelhez, amelyet jellemzően nem lekerekített, hanem ténylegesen hajlított megjelenítőkhöz szoktak párosítani.

Bár a panel típusáról láthatólag egy ideig még folyni fog a vita, azt Lam gyakorlatilag biztosnak látja, hogy a felbontás tekintetében változás lesz és valamilyen 2:1 képarányra kell számítanunk, akárcsak a nemrég megjelent LG G6 esetében. Véleménye szerint egyértelműen ez lesz az ide év egyik meghatározó trendje a felső kategóriában, a hamarosan bemutatkozó Samsung Galaxy S8-ról kiszivárgott fotók is erről árulkodnak. Tavaly az Apple már ellőtte a dupla kamerát, így idén valami újat kell kitalálni ahhoz, hogy villantani lehessen. Úgy néz ki, hogy a korábbiaknál szélesebb képarány és a kijelzőbe integrált Home gomb mindenképpen a repertoár részét képezi majd.