Üdvözöljétek Patrikot a fedélzeten, aki mostantól szintén részt vesz az Appleblog munkájában, hogy nem szűnő, sőt, egyre növekvő lelkesedéssel és ritmusban szolgáltassuk nektek a híreket az Apple varázslatos világából, már szívcsakrailag! Éljen Patrik és az ő első cikke nálunk!

Tegye fel a kezét, akit meglep, hogy tavaly is messze az Apple talicskázta haza a legtöbb pénzt a mobilgyártók közül! Világviszonylatban közel 57 milliárd dollár profitot lapátoltak össze a gyártók, ebből az Apple 44,9 milliárdot szakított. Ez a teljes lóvé 79 százalékának felel meg, ami kisebb túlzással olyan, mintha rajtuk kívül más cégek nem is keresnének pénzt azzal, hogy mobiltelefonokat árulnak. Nem semmi teljesítmény ahhoz képest, hogy csak minden hetedik eladott készülék volt iPhone.

A legfőbb rivális Samsung majdnem másfélszer annyi mobilt adott el, mint Tim Cook csapata, a tulajdonosok és újságírók által is kedvelt Galaxy Note 7 bukása viszont elegendő volt ahhoz, hogy a számok a vártnál jóval rosszabbul alakuljanak. A torta rájuk eső része mindössze 8,3 milliárd dollár volt, amely 14 százalékot jelent.

galaxy-s7-edge-iphone-7-plus.jpg

A Startegy Analytics felméréséből az is kiderül, hogy hiába egyre népszerűbbek a kínai gyártók, minimális nyereséget tudnak csak felmutatni. A Huawei például, amely egyre komolyabb sikereket ér el, és mára Kína elsőszámú mobiltelefon gyártója lett, csupán 929 millió dollárt zsebelt be. Bár az Oppo és a Vivo is szorosan a nyomában volt, hárman együtt sem adták ki a teljes piac nyereségének 5 százalékát.

Az olcsó mobiljaival nagy népszerűségnek örvendő Xiaomiról tuti, hogy sokan azt gondolják, hogy nem győzik haza talicskázni a pénzt, ám a helyzet nem ilyen fényes. Ahogy arra már a korábbi alelnök Hugo Barra is rámutatott: hiába adnak el több millió telefont, ha egy fityinget sem keresnek rajtuk.

Ami biztos, hogy az iPhone továbbra is az Apple elsőszámú pénzcsináló gépezete és a következő, jelenleg éppen "iPhone Edition" névvel emlegetett modell a pletykákból kiindulva az eddig látottakra is rátesz majd egy lapáttal, akár szeptemberben érkezik, akár nem.