Két nagyon pozitív statisztikát olvashatunk mostanában az Apple-ről. Az egyik, hogy a részvény árfolyam ismét elért egy all-time rekordot, hétfőn 133,29-re mászott fel a papír ára. A másik, hogy az iPhone piaci részesedése az okostelefonok piacán átvette a vezetést a Samsungtól.

Természetesen a két hír nagyon is összefügg. Gyakorlatilag ugyanaz.

A részvény árának köszönhetően a cég 700 milliárd dolláros piaci kapitalizációt tud felmutatni, ami 70 milliárddal elmarat a két évvel ezelőtti rekordhoz képest. Ez úgy lehetséges, hogy azóta rengeteg részvényt vásárolt vissza az Apple, így kevesebb elérhető a piacon. De ki számolja? Se a 700-at, se a 770 milliárdot nem lehet ésszel felfogni, akkor meg nem mindegy? De, nekünk az.

cok.jpg

Egyértelmű az is, hogy a rekord az iPhone piaci sikerének köszönhető. Hiába nem az iPhone 7 volt a világtörténelem legizgalmasabb telefonfrissítése, a Gartner szerint a 77 millióra feltornászott, eladott iPhone-ok száma, és a Samsung visszaesése 76,7 millió készülékre azt eredményezte, hogy az Apple vezeti az okostelefonpiacot.

Apple – 17.9 %

Samsung – 17.8 %

Huawei – 9.5 %

Oppo – 6.2 %

BBK Communication Equipment – 5.6 % cent

Mégis, a nagy lapok már nyíltan arról írnak, hogy ez így mégsem oké. Hogy a számok stimmelnek, de valami mégis hiányzik.

A CNBC-nél arról olvastam, hogy “ne hagyjuk magunkat átverni” az Apple részvényének ára láttán, mert az nem ugyanabban a piaci helyzetben született, mint két éve az előző. Hosszasan bizonygatja számokkal, miért nem rekord ez, és mikor lesz majd igazán az. Nem mindegy? Úgyis felfelé kúszik a részvény, a befektetők fejőstehénnek gondolják az Apple-t.

A Forbes-on is kijött egy “oké hogy jók a számok...” cikk, ez már érdekesebbre sikerült. Azzal foglalkozik, hogy összehasonlítsa Tim Cook vezetését Steve Ballmer-ével. Látszólag nem sok a hasonlóság, mégis sok a közös pont. Leginkább az, hogy ahogy akkor a Microsoft, most az Apple is arra épít, hogy milyen hatalmas felhasználói bázisa van. Az eladott iPhone-ok puszta mennyisége magas árrést, és rengeteg eladható szolgáltatást eredményez, és Tim Cook ugyanúgy áll hozzá ehhez a nagy felhasználói bázishoz, mint annak idején Ballmer a Windowshoz - írja a cikk.

Le akarja fejni őket, minél több tejet kiszívni belőlük.

Persze egyelőre nem látni, hogy fog megváltozni a piac, ami után ez a felhasználói bázis nem ér majd sokat. A cikk sem tudja megmondani. De a változás jönni fog, gyorsabban, mint a történelemben bármikor. És az a cég, ami nem az innovációkra fekteti a hangsúlyt, hanem a minél több iPhone eladását gondolja elsődleges céljának, lemaradhat, amikor a piac hirtelen elfordítja a fejét másmerre.

De tény, hogy én nem tudom elképzelni, hogy az okostelefonok, korunk kenyérpirítói kimennek a divatból. De az asztali gépekről ugyanezt gondoltam anno.