Állítólag. Mert ugye a KGI-s Ming Chi Kuo szerint három iPhone is jön, kettő a 7-es átdolgozott verziója lesz néhány spéci tulajdonsággal, ezt 7s-nek hívják majd, és jön a 8-as is, vagy mi, keret nélkül, OLED kijelzővel, ami egyben ujjlenyomat olvasó is lesz, őrület az egész.

iphone-8-concept-video_1.jpg

Na és: ugyanez az Apple jós azt állítja, hogy mindhárom készüléket vezeték nélküli kapcsolaton keresztül is lehet majd tölteni. A pletyka mellé rakjuk oda azt a másikat is, amelyik szerint az új iMac talpa adja majd a kraftot (persze nem kell minden iPhone mellé iMacet venni, ez csak egy opció), szóval elég lesz odadobni a gép alá a mobilt, és már megy is a töltés.

Mindenesetre Kuo szerint elég melós megcsinálni az új modelleket, mert ez a fajta töltés a szokottnál nagyobb melegedéssel jár, ezért egy plusz grafitréteget kell elhelyezni a házban, hogy ne sérüljenek az alkatrészek.

Ja, és Kuo szerint iszonyú drága lesz az iPhone 8 előállítási költsége, ami azt jelenti, hogy a boltban még sokkal-sokkal drágább lesz.