almalé és kungfu Rólunk

Minden fronton gyengül az Apple, szóval brutálisat nőtt a részvényárfolyam

tim-cook-fbi.jpg

Vicces ez, ugye folyamatos trend volt, hogy az Apple minden korábbi negyedéves rekordját megdöntötte egy újabb rekorddal, amire jellemzően komoly eséssel reagált a tőzsde.

Na de most.

A tegnapi negyedéves jelentés elég lehangolóra sikerült, a március végétől június végéig tartó időszakban ugyan 42,4 milliárd dollár volt a bevétel, ez azonban 14,5 százalékos csökkentést jelent egy év alatt, míg a profit 27 százalékos, tehát igen jelentős visszaesés után 7,8 milliárd dolláron állt meg. iPhone-ból 15 százalékkal, iPadből 8,3-mal, Macből 10,4 százalékkal fogyott kevesebb, mint egy éve, tegyük hozzá, elég magas csúcsról esett az Apple egy nem különösebben izgalmas portfólióval: várható volt, na.

Ami viszont nem volt várható, az a tőzsde reakciója: hogyan reagáltak a befektetők a katasztrofális hírekre?

Hát hét százalékos gigantikus ugrással, hogyan máshogy.

A részvénypiac persze sosem a konkrét számokat reagálja le, hanem a várakozások és a valóság közti különbséget: régebben azért volt csökkenés a rekordnegyedévek után, mert a befektetőbb vaskosabb rekordokra számítottak, most meg azért örültek ennyire a visszaesésnek, mert sokkal brutálisabb gyengülést árazott be a piac.

Hát így.



Ha Apple-cuccok közt akarsz pénzt keresni, eljött a Te időd!

Többször írtunk már arról, hogy az iCentre épp munkatársat keres valamelyik üzletébe, de most munkatárskeresés-túltengés van. Ez azt jelenti, hogy nagy eséllyel van olyan helyszín, munkakör vagy pozíció, ami tetszene, szóval ha törted a fejed a témán, itt az ideje, hogy csatlakozz az ország legszimpatikusabb APR-csapatához: ennél sokkal közelebb alig tudsz Magyarországon lenni az Apple-höz.

allee.jpg

Kezdjük: először is értékesítőt keresnek az Allee-ba, az Arénába és a Mom Parkba. Ha érdekel a munkakör, és nem küldesz el minden betévedőt az anyjába (tehát tudsz kommunikálni és nem vagy egy büdös bunkó), és még az Apple-termékeket is ismered, akkor semmi más dolgod nincs, mint elküldeni a fényképes önéletrajzod az allas@icentre.hu emailcímre.

De keresnek online store managert is, aki az online bolt uraként irányítja majd a folyamatokat és a világhatalom átvételét. És ha azt hiszed, hogy ezzel vége, akkor nem is tévedhettél volna nagyobbat, mert online értékesítőt is keres a cég!

Minden munkakör leírása itt szerepel, kattints, olvasd el, és ha alkalmasnak érzed magad, okvetlenül jelentkezz, ismerjük őket, tényleg jó csapat.



Így tesz szert EXTRAPROFITRA az Apple

Az alapmodellek nevetségesen kicsi háttértárral érkeznek, az upgrade meg értelmezhetetlenül drága.

 

Facebook. Instagram.



Szemedből olvas majd a 2018-as iPhone

A piac kezdi elengedi ezt az iPhone 7-est, ami annyira nem tűnik nagy durranásnak, hogy talán új tokot sem kell tervezni hozzá, ami katasztrófa. A hírek szerint azonban két év múlva, a 11. iPhone-nal minden megváltozik, mert beérik végre az Apple 2014-es szabadalma a

retinaszkenneres telefonról.

A lényeg, hogy hozzá sem kell érnek a készülékhez, elég ránézned, és az annyira megrémül, hogy ijedtében feloldja magát. Ez óriási lehetőség azok után, hogy engem már a 6s túlságosan gyors ujjlenyomat-olvasója is halálra idegesít, hiszen egy kamerát nem tudok elindítani, mert mire odakapnék a gyorsbillentyűkhöz, már bent is vagyok a főmenüben. Az új telefont majd csak hunyorítva merem elővenni.

lead-iphone-4.png

 

Egyébként meg az a hír járja, hogy a Samsung már idén bemutatja hasonló technológiáját, szóval az Apple reinventolhatja a retinaszkennert 2018-ban.



Miko’ gyön az iPhone 7-es?

Sötét kérdés tarja rettegésben a Szilícium-völgyet,  vállalatvezetők kopogtatják idegesen Mont Blanc-jukat az asztalon, mexikói szökevények dugják ki hírekre éhesen fejüket a kopár szík sarja mögül:

Miko’ gyön az iPhone 7-es?

Szeptember 16-án.

Van hosszú válasz is: iparági értesülések szerint augusztus végén lesz a bemutató. Általában két hét telik el a bemutató és a premier között. Két héttel később a szeptember 12-i hét kezdődik. A készülékeket pénteken szokták kiszállítani. Annak a hétnek a péntekje 16-ára esik.

iphone-7-image-leak_large_1.jpg

Az iPhone 4s-ig egyébként leginkább júliusban kerültek a boltokba az új modellek, a 4s óta ősszel, főként szeptember második felében.

Az iPhone 7-esnél igazi forradalmi újításnak tűnik, hogy ennyire közel kerül a bemutató a hónap mértani közepéhez! Nagy forma ez a Jony!




süti beállítások módosítása