2016 olyan szar év volt, úgy globális világátalakulási értelemben, hogy én sem sok jót tudnék mondani róla. Az egyetlen, amit fel szoktak hozni a mentségére, az. hogy valamivel jobb volt, mint 1916. 

royal_irish_rifles_ration_party_somme_july_1916.jpg

 Ha így végigfuttatom magamban 2016-ot az Apple-hírek terén, nem sok említésre méltót találok. Veszélyesen unalmas év volt ez a termékpaletta szempontjából, leginkább politikával és hasonló csendes csatákkal voltunk elfoglalva: Samsung perrel, Trump-beszólásokkal, harccal az FBI ellen, és az Írországi adóelkerülés következményeit boncolgattuk. Az Apple Carról sokat beszéltünk, a pletykák özönlöttek, de a végén úgy tűnt, elhalt ez a vonal is. 

A 9,7 colos iPad Pro egy jó kis termék lett, egyébként. Ez lenne az az irány, amit követnie kellene a cégnek, a valódi prémium ÉS high-end (vigyázat, különböző fogalmak) cuccok kiadására, az ártól függetlenül. Most nem sorolnám fel azt a rengeteg dolgot, ami NEM ennek a követése volt, és idén írtunk róla. Sok volt, sokszor csalódtunk.

2017 azonban egy erős éve lehet a cégnek. Az biztos, hogy jön a tizedik évfordulós iPhone, és Tim Cookék nagy dobást akarnak kiadni a jeles alkalomra. Itt írtam róla, micsoda ficsörökről beszélnek ezzel a telefonnal kapcsolatban. Ha a fele valósul meg, akkor is olyan frissítés lesz a 2017-es, amit még nem látott a telefon.

iphone-8-concept-video.jpg

Az asztali Maceket is frissíti az Apple jövőre, egyszerűen azért, mert nincs más választása. A Mac miniben ugyanis még egy negyedik generációs, 2014-ben megjelent processzor dolgozik, a Mac Próban, ami 1100 napja frissült utoljára, három éves Xeon ketyeg (ma már a hetedik generációt illene bemutatni egy vasban). Az iMacre is ráférne az upgrade, és a belsős hírek szerint Tim Cooknak épp az egyik fontos célja 2017-re az asztali rendszerek felturbózása. 

Más kérdés, hogy sajnos az Apple frissítési stratégiája az elmúlt időszak tapasztalatai szerint igen különös lett. A profi hardverekért agyon kell CTO-zni a vasakat, ellenben ügyes trükkökkel egyre drágábban képesek adni az általános feladatokra alkalmas alapmodelleket, amikben sokszor annyit nem voltak képesek megtenni 2008 óta (nyolc éve!!!), hogy a 128 helyett 256 giga SSD-vel adják szerencsétlent. 

És nemcsak az iPhone és a Macek várhatóak jövőre. Nézzétek, mennyit költöttek az Apple-nél kutatás-fejlesztésre az elmúlt években:

Iszonyú pénzeket, korábban ennek a töredékéből remek termékeket TALÁLTAK KI. Nem upgrade-eltek, hanem kifejlesztettek. Ha ebből indulunk ki, meg abból, hogy idén szinte semmit nem láttunk a TouchBaron kívül a kreatív fejlesztések terén, akkor várható, hogy nagyot robban a következő pár év.

Én nagyon bízom benne. Erre az évre viszont elköszönünk tőletek, nagyon boldog karácsonyt mindenkinek, és ha addig nem hallotok rólunk, boldog új évet is egyúttal.

christmas_tree_2016_hero.jpg