Alig tizenkét órával azután, hogy az appot világhódító útjára bocsájtotta a Nintendo, a már előre beharangozott és agyonhájpolt Super Mario Run mind a legnépszerűbb ingyenes, mind a legnagyobb bevételt hozó appok kategóriáját bevette - mindkettőnél az első helyen csücsül.

supermariorun.png

Ennek mikéntje nyilván az egy szál alkalmazáson belül tranzakcióban rejlik, amit meg kell vásárolni ahhoz, hogy a játékkal érdemben tudjunk majd hasítani mind a hat világban. Az IAP egyébként nem teszi azonnal játszhatóvá ezeket, hanem lényegében megszerezhetővé teszi azokat a játékos számára.

Enélkül az első három szintet lehet csak unlockolni, utána pedig 20 másodperces időkorlát van a maradék pályák kipróbálására. A növekedési tempó alapján nem is kérdéses, hogy a Nintendo és persze az Apple milyen komoly pénzt szakíthat a japán játékcég első belsős fejlesztésű iOS játékán, amit még az iPhone 7 keynote-on promóztak be.

Az érdeklődés pár órán át akkora volt, hogy még az Apple sokat látott szervereit is megviselte a terhelés, pár órán keresztül folyamatosak voltak a működési zavarok és bizonyos funkciók is teljesen elérhetetlenné váltak. Bár hivatalosan nem érkezett megerősítés, hogy lenne kapcsolat a launch és a leállások között, elég nehéz nem látni az összefüggést.