Kint van az Apple legfrissebb pénzügyi jelentése.

A bevételekben 9, a nyereségben 19 százalékos visszaesést könyvelt el a cég az egy évvel korábbi eredményekhez képest. Korábban már írtuk, hogy az előző negyedév körül az Apple nagyjából elérte a jelenlegi növekedési korlátját, és most négy negyedéven keresztül csökkenést tapasztalunk majd. Hogy utána mi  lesz, azt a menedzsment munkája dönti el.

Persze tegyük hozzá, hogy az Apple így is 9 milliárd dollár tiszta nyereséget termelt három hónap alatt. Ami, ha nem nézzük a tendenciát, iszonytató. Na de hát nézzük, ugye.

Ha belekukkantunk a részletekbe, láthatjuk, hogy Kínának is köszönhető az eredmény: a piac, amiben az Apple annyira bízott, nagyon kihátrál az Apple termékei mögül. 30 százalékos esés volt az országban, miközben Európában mondjuk 3 százalékos növekedést is elértek. 

screen_shot_2016-10-25_at_22_56_47.png

screen_shot_2016-10-25_at_22_57_19.png

iPhone-ból 45,5 millió fogyott, ami 13 százalékos visszaesés. iPadből viszont pont ugyanannyit vittek, mint egy éve. És ahogy várható volt, a megnövekedett frissítési ciklusok miatt a Macek sem muzsikáltak jól. Itt 17 százalékkal vettek kevesebbet a 2015-ös eredményhez képest.

Egyedül a Services kategória bevételei nőttek, mégpedig 24 százalékkal. Ebben vannak az internetes szolgáltatások bevételei, az AppleCare, az egyre terjeszkedő Apple Pay, és más licencek. 

Az Apple Watch továbbra sem külön termékkategória a pénzügyi jelentésben, abban az Other kategóriában találjuk, ami 22 százalékot esett egy év alatt.

Ezzel az Apple lezárta a 2016-os évet pénzügyi vonatkozásban, a karácsonyi negyedév már 2017-hez tartozik majd. Erős ünnepekre számítanak egyébként, 76 és 78 milliárd dollár közötti bevétellel.