Kíváncsiak voltunk, mire is képes az iPhone 7 Plus kamerája. Úgy igazán. Nem jó fényekkel, nem szép témákkal, hanem a hétköznapi, utcai helyzetekkel, szürkületben vagy sötétben, full automatára állítva (igen, a HDR-t is), utólagos képmanipulációk nélkül. 

És még egy dologra kíváncsiak voltunk. Arra, hogy mindez hogyan viszonyul a két évvel ezelőtti iPhone 6 Plus képalkotási teljesítményéhez. Azért ezt a modellt választottuk, mert általában kétévente váltunk iPhone-t, akik fél-egy éve vettek utoljára telefont, nem valószínű, hogy cserélnek. Na de akik kettő!

Fontos volt tehát, hogy olyan tárgyakat, olyan szögből és fényekkel fotózzunk, amik tényleg szívatásnak minősülnek a mobiloknak. Szar helyről érkező, kellemetlen fényekre, vagy a fények hiányára, mozgó tárgyakra, esetleg több eltérő megvilágítású jelenetre fókuszáltunk. Ezért megkértük az iPhone-nal street fotózó barátunkat, Iván Zoltánt - akinek egyik képét Usherék is megvették - hogy segítsen a vadászatban.

Az eredmény magáért beszél. Az eredeti képek utómunka nélkül láthatóak, kicsinyítve. Mivel így nem nagyon domborodnak ki a valódi különbségek, utána ugyanezen képek egy-egy 800 pixel széles kivágását láthatjuk. Helyenként az iPhone 7 Plus optikai zoomját is használtam, ezt majd külön megemlítem.

Lássuk, street fotósként mennyi előnyünk származik abból, ha iPhone 6 Plusról iPhone 7 Plusra váltunk!

7_1_copy.jpg

6_1_copy.jpg

n7_1.jpg

n6_1.jpg

A felbontás nagyobb, az iPhone 7 Plus másfélszer annyi pixelt használ, mint az iPhone 6 Plus. Ennél azonban sokkal többet mutat a fenti kép. 

7_2_copy.jpg

6_2_copy.jpg

n7_2.jpg

n6_2.jpg

7_3_copy.jpg

6_3_copy.jpg

n7_3.jpg

n6_3.jpg

Ha pedig használjuk az iPhone 7 Plus optikai zoomját, még feltűnőbb a különbség:

n7_3_2.jpg

Mind a két telefonnal megpróbáltuk lekövetni a busz mozgását, sorozatfelvétellel. A legjobb képet kiválasztottuk a sorozatból mindkét telefonon.

7_4_copy.jpg

6_4_copy.jpg

n7_4.jpg

n6_4.jpg

Itt a kamera felé feltörő vizet próbáltuk elcsípni. A vízálló telefon mindenképp jobban járt.

7_5_copy.jpg

6_5_copy.jpg

n7_5.jpg

n6_5.jpg

Itt kétszeres zoommal fotózunk, az iPhone 6 Plus ugye digitális, az iPhone 7 Plus optikai zoomal:

7_5_copy.jpg

6_5_copy.jpg

n7_5.jpg

n6_5.jpg

Na látjátok, ha szép a téma, nem is akkora a különbség:

7_7_copy.jpg

6_7_copy.jpg

n7_7.jpg

n6_7.jpg

Itt megpróbáljuk makro módban használni a telefonokat, vagyis nagyon közelről lefotózni valamit. Zoom be, és addig közelítünk a tárgyhoz, amíg még nagyjából éles a kép:

7_8_copy.jpg

6_8_copy.jpg

7_9_copy.jpg

6_9_copy.jpg

n7_9.jpg

n6_9.jpg

Kellemetlen napsugárzás fentről:

7_10_copy.jpg

6_10_copy.jpg

n7_10.jpg

n6_10.jpg

7_11_copy.jpg

6_11_copy.jpg

n7_11.jpg

n6_11.jpg

7_12_copy.jpg

6_12_copy.jpg

n7_12.jpg

n6a_12.jpg

Itt már erősen szürkül:

7_13_copy.jpg

6_13_copy.jpg

n7_13.jpg

n6a_13.jpg

Karácsonyi fények:

7_14_copy.jpg

6_14_copy.jpg

n7_14.jpg

n6a_14.jpg

Kintről befotózva:

7_15_copy.jpg

6_15_copy.jpg

n7_15.jpg

n6a_15.jpg

Mozgó célpont fényszóróval:

7_16_copy.jpg

6_16_copy.jpg

n7_16.jpg

n6a_16.jpg

7_17_copy.jpg

6_17_copy.jpg

n7_17.jpg

n6a_17.jpg

7_18_copy.jpg

6_18_copy.jpg

n7_18.jpg

n6a_18.jpg

Itt meg már tényleg majdnem töksötét van, belefotózunk az utcai lámpába:

7_19_copy.jpg

6_19_copy.jpg

n7_19.jpg

n6a_19.jpg

Láthatjuk, hogy két év után micsoda ugrást tehetünk meg, ha fotózásra használjuk az iPhone-unkat, és előszeretettel csattogtatunk alkonyatkor. Ami télen ugye úgy három körül kezdődik majd:(((

A telefont az iCentre adta kölcsön tesztelésre, köszi