Talán a leggyakrabban előkerülő kritika az Apple okostelefonjaival szemben az áruk után az, hogy nem elég strapabírók. A konkurenciához képest hitvány IP-védettség, törékeny, karcolódik, miegyéb - halljuk a másik táborból. Az előbbin ugye most jelentősen javítottak, olyannyira, hogy az iPhone most már veri is bizonyos dolgokban a Galaxy S7-et: a nagyobb mélységeket úgy tűnik lényegesen jobban bírja.

 

Az EverythingApplePro azonban nekizuttyant és egy dobálgatós teszttel is megvizsgálta, hogy mennyit bír a 7-es iPhone. Itt is meglepően jó eredmények születtek: három méterről kijelzővel lefele és az oldalára ejtve sem reped meg a kijelző. Ha esetleg valakinek aranyhalmemóriája lenne, a 6s kijelzőjének már sokszor e táv fele is bebaszta a temetőkaput. Pókháló, kaputt, csókolom.

Az irreálisan magasról lehajítás egyedüli komolyabb következménye talán a hátsó kameraszenzort védő zafír lencsében esett repedés volt, de a kamera ettől függetlenül működött. Nyilván érdemes az ilyen teszteket mindig fenntartásokkal kezelni, hiszen sokszor a vakszerencse is dönthet arról, hogy most éppen törik-e az alkatrész vagy sem. Az mindenesetre egyértelműen megállapítható, hogy bár nem sérthetetlen ez sem, de egészen biztosan a legstrapabíróbb iPhone, amit jelenleg megvehetsz újonnan.

Ha az ilyen videók végén gyakran megtalálható, garantált pusztulással járó részért jöttél, akkor csalódást kell okoznom. Illetve mégsem - itt a beszédes nevű Hydraulic Press Channel videója is: