A Bloomberg, ami azért ad a több forrásból megerősített sztorikra, ma újra lehozta, hogy 2017-ben végleg eltűnik a kijelző alján található gomb az iPhone-ról. A hírek szerint a telefon iPhone 8 néven fut majd, szóval változik a ritmus, és az idei 7-es után jövőre nem egy 7s-t, egy ráncfelvarráson átesett verziót, hanem egy teljesen új modellt kapunk.

spacegrayiphone_1.jpg

Ezen már nem lesz Home-gomb, ellenben lesz egy faltól falig tartó OLED kijelző, amin nem látszanak majd se fizikai billentyűk, és nem vesz majd el a képből a telefon tetején található, kamerának és hangszórónak fenntartott sáv sem. Igen, nemcsak arról van szó, hogy egységes lesz a felület kikapcsolt állapotban, hanem hogy bekapcsolva minden maga lesz a világító kijelző. Amit fingom sincs, hogy oldanak meg, de Jony Ive állítólag évek óta lelkesen dolgozik a projekten, aminek a végén az iPhone egyetlen üveglapnak tűnik majd. 

Ezzel összefüggésben állítólag a hátlap is tiszta üveg lesz, a kijelző széle meg hajlított, a Samsung Edge-sorozathoz hasonlóan.

A fentieken túl vezeték nélküli töltésre, fejlettebb taptic engine-re és új biometrikus (írisz, arc) azonosítási eljárásokra lehet számítani.