Az amerikai és a magyar iPhone tulajdonosok számára elérhető az a hazai fejlesztésű bulipartner-szervező alkalmazás, amihez korábban Appleblogon (feat. Almalé és Kungfu) toboroztunk tesztelőket. Riegler László és Lovas Endre, akik az appot fejlesztették, azóta is imába foglalják a segítők nevét.

A Groop Up nagyon érdekes kísérlet: a program a „Hol találok egy jó társaságot vagy valakit, akivel bulizhatnék?” problémára nyújt megoldást. Szóval, ha épp szórakozni készülsz, de nincs, aki ráérne, új barátokat keresel, vagy épp otthagytad a régieket egy szakadt krimóban, mert buddhára itták magukat, akkor nagy segítség lehet a számodra az alkalmazás. 

gr.jpg

Mint már az előzetes infókból kiderült, az ingyenes Groop Up egyik legnagyobb vonzereje, hogy a használatához nem követelnek majd tőled bonyolult regisztrációt vagy személyes adatokat. Sőt, semmilyen regisztrációt nem kérnek, ahogy azt sem, hogy a Facebook profiloddal vagy bármi mással jelentkezz be. Igazi pro privacy megoldás, mondhatni a legjobb, mert nem az adatok védelmét tűzi ki célul, hanem egyáltalán nem is kéri el őket.

Lehetőséged lesz a tevékenységeid azonnali törlésére is, ha a barátkozás során valami kínos lenne számodra. Pár óra múlva pedig eleve minden akciód törlődik a rendszerekből. A felejtéshez is jogod van (persze lehet képernyőfotót csinálni, ha akkora marhaságot teszel fel, de enélkül nem visszakereshetőek a bulihangulatos éned online megnyilvánulásai).

itunesartwork_2x.png

Letölteni itt lehet. Androidos verzió is úton van, heteken belül megjelenik az is. Ha bejön a dolog, lehet, hogy a Groop Up segítségével olyan barátokat találsz, akik valami Galaxy 7 Edge-et vágnak ki az asztalra. És mégis jó fejek!!!

 

 

Disclaimer: a Groop Up fejlesztői az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnerei