Annak ellenére, hogy közel két és fél órás volt az esemény, még így sem jutott idő mindenre. Volt amit érintettek és volt amiről egy büdös szó nem sok, annyi sem esett. Összeszedtük nektek a legfontosabbakat.
1. Végre törölhetők az alapappok is. - Mindannyiunknak vannak olyan gyárilag meglévő alkalmazásai, amiket soha nem indított el. Én például tökre örülök, hogy végre nem kell külön foldert fenntartanom a nekem totálisan felesleges appoknak (Tips, hogy mást ne mondjak). Ezzel egyidőben az App Store-ban külön kategória került kialakításra a natív appoknak - attól még, hogy most nincs rá szükséged, később még leszedheted, ha mégis. A telefon alapvető funkcióihoz szükséges alkalmazások (pl. Phone, Messages, Safari) persze kivételek.
2. Ég veled Game Center - Úgy tűnik, az Apple hamvába holt kezdeményezését jelenlegi formájában végre belelövi a Napba. Erre utal legalábbis, hogy az iOS 10 első bétájában se híre, se hamva az egykoron szebb reményű alkalmazásnak. Cupertinonak eleinte komoly tervei voltak a 2010-ben bejelentett Game Centerrel, aztán érdeklődés hiányában valahogy elsikkadt az egész. Persze az első béta alapján ítélni lehet, hogy elhamarkodott, de nem hiszem, hogy ez változna a végleges verzióig.
3. Jó de milyen vas viszi? - Azt Szekeres Imre óta tudjuk, hogy a kompa tibi látás nagyon fontos, úgyhogy, csak a gyengébbek kedvéért:
- Az iOS 10 futtatására képes készülékek: iPhone 5 vagy az utáni, iPad minitől illetve iPad 3-tól fölfelé és persze a 6. generációs iPod touch.
- A macOS Sierra pedig: ha iMac és MacBook tulajdonosok vagyunk, 2009-es vagy annál újabb modell szükséges, míg MacBook Pro, MacBook Air, Mac Pro és Mac mini esetében 2010-es vagy annál frissebb készülékre lesz szükségünk.
4. Új fájlrendszer váltja a HFS+-t - Itt a rendkívül agyafúrt módon csak Apple File Systemnek nevezett fájlrendszer. A csak APFS néven emlegetett új szisztéma elvileg SSD-re van optimalizálva és a fejlesztés közben a titkosítás lebegett a team szeme előtt, mint elsődleges prioritás. Az Apple Watchtól a Mac Pro-ig minden ezt használja majd - várhatóan 2017-től.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.