apple-music-android.jpg

Múlt héten írtunk James Pinkstone szomorú esetéről: a fickó, aki egyebek közt zenész, csatlakozott az Apple Music szolgáltatáshoz, ami mindenféle előzmény nélkül a felhőbe költöztette a teljes 122 gigás zenei könyvtárat, de úgy, hogy az eredetit megsemmisítette a gépen. Ez annál is inkább szomorú volt, mert a dalok közt akadt saját szerzemény is, jó minőségben, amit az Apple tömörített formátumra cserélt, és néhány ritka felvétel, amit jóval ismertebb, populárisabb verziókkal helyettesített az algoritmus. Szóval bukó volt, de nagyon.

Fordulat!

Az Apple elismerte az iMore-nak, hogy talán nem a felhasználó volt a hülye. A cég ugyanis tud egy olyan hibáról, ami a felhasználók extrém kis százalékánál eltünteti a teljes zenekönyvtárat anélkül, hogy arra bárki engedélyt adott volna neki. Bár a cég nem tudta reprodukálni a hibát, sejti, hogy mi idézi azt elő, éppen ezért már jövő héten kiadnak egy update-et az iTunes-hoz, ami kezeli, illetve javítja majd a fenti jelenséget.

Ez persze nem segít már azokon, akik bukták a zenéiket, de ilyen felhasználóból valószínűleg nem volt olyan sok, mert 13 milliós bázis mellett alig-alig jöttek hírek hasonló esetekről.