Az IDC végzett egy kis felmérést, mi a helyzet a pécépiacon. Tudjátok gyerekek, az a számítógép, ami nem tablet, és nem is okostelefon.

Ez van:

graf_20161.jpg

Appleblog feat. Almalé és Kungfuhoz méltóan most elkezdhetném elemezni, hogy az Apple a csökkenő piacon milyen szépen lavíroz, meg hogy hiába adtak el kevesebb gépet, növelték a részesedésüket, de ez bullshit.

A lényeg ez: meredeken zuhan a hagyományos számítógépek iránti kereslet. Nem fúródik a földbe a görbe, hiszen semmi sem tudja jelenleg helyettesíteni az asztali rendszereket, hiába szeretnék ezt elérni a tabletgyártók. Mindenesetre azt látni, hogy az emberek egy egyre inkább elöregedő gépparkot nyomnak be az OS X és a Windows alá, miközben a pénzüket inkább okostelefonra, tabletre és különféle digitális szolgáltatásokra költik, nem beszélve a kábítószerekről. És ebben a csatában az Apple jó, hiszen mindenki másnál értékállóbb gépeket készít, és Steve Jobs révén még valami homályos hippimúltja is van, amit Tim Cook lassú és megfontolt beszéde szúr szíven minden egyes alkalommal.

Még kielemezném az utolsó számsort is:

graf_20162.jpg

Ebből az rajzolódik ki, hogy amikor a piac 11,5 százalékkal zsugorodik, az emberek elkezdenek a hagyományosabb márkák iránt érdeklődni, kivéve, ha az HP.