Meglepően olvasott lett a 2014 karácsonyakor kirakott fotóposztom, amin bemutattam, hogyan néz ki a két éves iPhone-om. Ez volt az igazi tartósteszt: azt mutattam be, milyen nyomokat hagy két év egy Apple mobilon, mennyire karcolódik, mennyire sérül. Nagyjából egy évig használtam tok nélkül, ugyanennyit tokban.

Azóta eltelt egy és egy harmad év, és nem fogjátok elhinni: még mindig ezt a telefont használom, az új iPhone-okat is nyúztam persze, de megmaradtam állandó kapcsolatra az ötösnél. 

Ugyanis időközben építkeztem, ami minden pénzt elszívott, így most kezdek magamhoz térni, egy iPhone SE és egy MacBook / MacBook Air vásárlását tervezem.

Én egyébként ezért szeretem az Apple-t: tartós cuccokat készít, amiket nem kell két évente eldobni. Ezért lehet, hogy a laptopjaikat még három-négy éves korukban is szép summáért lehet eladni. Ezért lehet, hogy az iPhone 5s még mindig egy megfelelő választás annak, aki új telefont néz. Biztosan örül a készülékeinek az is, aki évente váltogatja azokat, de pont azt nem használja ki, ami a készülékek egyik igazi versenyelőnye: a tartósságukat.

Na de. Lássuk, mit tett a telefonnal az elmúlt 1,3 év. Tanulságos képek következnek, felül, kisebben a korábbi, alul az újabb állapot:

1_25.jpg

2_22.jpg

3_11.jpg

4_7.jpg

5_7.jpg

6_4.jpg

7_3.jpg

tolto.jpg

Láthatjuk, hogy míg két év alatt a telefon eléggé egyben maradt, az élettartamának utolsó idejében sok-sok súlyos sérülés érte. Komplett fémszétfröccsenést okozó ütődések, kijelző betörve, a töltőkábel azóta már kimúlt. Az akksi néhány óráig bírja.

Az alábbiakra jöttem rá.

Amikor valaki nagyon szeretne új telefont venni, a régi telefonja gyorsan elkezd amortizálódni. Na nem azért, mert valami univerzumból érkező erő segít nekünk, hanem mert hanyagul használjuk, nem vigyázunk rá, és minden érzelmi kötődést megszüntetünk a készülékkel. Elkezdjük szándékosan szétverni a telefont, még ha ez a tudatunkig nem is jut el.

Valakinek ez két év után jön el, valakinél fél év után. Attól függ, milyen gyakran szeret új készüléket venni. De az előző és az új képek egyértelműen bizonyítják, hogy egy telefon nem egyenletesen amortizálódik. Ebben hasonlít az emberre: gyorsan kezd el öregedni, de egészen addig használható marad, amíg ki nem kapcsoljuk véglegesen.

Micsoda bölcsesség! Várjatok, van még.

Azt is megfigyelhettük, hogy egyes karcok vagy ütődések idővel eltűntek. Mert hiába ad nagy pofonokat az élet, egyesek éppen arra jók, hogy kiköszörüljék a csorbáinkat.

Ba-dum-tsss.

Egyébként itt egy gyakorlatias videó arról, hogy az iPhone 5 / iPhone 5s-ről váltók mit tapasztalnak majd akkor, amikor átülnek egy 1 GB memóriával szerelt telefonból egy 2 GB memóriával szerelt telefonba. Röviden: tabok.