sirifullmac2.png

Hát persze. A Siri. Nagyjából ez fogja eladni az új rendszert, ami nem lesz nehéz feladat, hiszen a rendszer nem kerül pénzbe. Ez lesz a másik, ami eladja, ha már itt tartunk.

Szóval a Siri OS X-re. Nem egyszerűen a tény miatt vagyok izgatott, hiszen önmagában a Siri nem csigáz fel. Na jó: egyre jobban működik, egyre több utasítást tud végrehajtani az információnyújtáson túl (ami kulcsfontosságú, ha egy tényleg használható asszisztenst akarunk létrehozni), de még mindig nincs meg az áttörés.

Ami várhatóan most jön. Hiszen az Apple 2012 óta kísérletezik a Sirivel OS X-en, négy éve, mégis az istennek sem adják ki az asztali rendszerekbe a kis ribancot.

Hogy miért? Mert egy asztali rendszeren az ember sokkal könnyedebben, gyorsabban mozog, ujjgesztus, billentyűkombináció, Cmd+Space és már ott is van az infó bumm, szélsebesen váltogat a programok között, és gépel mint az istennyila. Itt a Siri által nyújtott szolgáltatások, és azok sebessége egyáltalán nem jelentene könnyítést.

Kivéve, ha az Apple kitalálta, hogyan valósulhat ez meg mégis. Állítólag most lett kész igazán a Siri, az, ami már tud segíteni egy macest is.

Mondjuk nagy lehetőségek vannak a képmanipulálásban, ha lefotózol egy tükröt, ott lesz benne a világ.

Erről meg ez jutott eszembe, ha már a témánál tartunk, sokat nevettem a siris verzión. Reméljük, ennél jobb lesz a júniusi WWDC-s demózás.

A Siri az OS X-ben állítólag a felső menüsávból lesz elérhető, ahogy a Spotlight is, meg valami billentyűkombinációval - ahogy a Spotlight is. Én egyébként azt tartanám logikusnak, hogy a két billentyűkombináció megegyezzen. Meg lehetne Hey Siri is.

Ba-dum-tsss.