Korábban már írtam arról, hogy az Apple talán újra egy belekényszerített, nemakarom helyzetbe kerül azzal, hogy saját videós stream szolgáltatást indítana el. A piacon ugyanis a siker kulcsaként szokás látni, hogy a szolgáltató saját, exkluzív sorozatokat készít, így kötve magához az előfizetőket a máshol is megkapható tartalmak helyett.

Az Apple egyre több olyan piacra törne be, ami eléggé szofisztikált, és többé már nem elég hozzá, hogy több mint egymilliárd embert érnek el, meg hogy megvan a szerverkapaciátsuk. Megpróbálnak ők is szofisztikált szolgáltatást nyújtani, de mivel nekik ez a cég egytizedét jelenti, nem sikerül eget rengetőre a kísérlet.

Így lehetne összefoglalni azt, amivel az Apple csaknem minden új szolgáltatása küzd. A szoftveres bugok után, persze.

Na, most itt a hír pletyka, hogy belevágnak: Vital Signs néven indítanának zenés TV-műsort Dr. Drével, aki ugye Apple-alkalmazott, és a fülhallgató-biznisz egyengetésén túl úgy tűnik, lenne ideje egy ilyen összedobására.

dr-dre-2015.jpg

Hogy ezen túl mit lehetne nézni az egyre jobb számokat produkáló Apple TV-n, ha elindulna egy streaming szolgáltatás, nem tudni. A CBS igazgatója nemrég elárulta a CNN-nek, hogy korábban ugyan tárgyaltak az Apple-lel, de ennek már jó ideje, és azóta nem kereték őket Cupertinóból. Ami vagy azt jelenti, hogy idén sem lesz ilyen szolgáltatás, mert nem érnek rá vele foglalkozni, vagy kitaláltak valami újat, és Dr. Dre műsorai kitölthetik az egész napot. Talán továbbviszik az Összezárva Friderikusszal ötletét, és Dr. Drét egész nap mutatják a szobájában, ahogy összezárva él sztárokkal. A műsor első vendége a plágium miatt persze Friderikusz Sándor lenne.

Egyébként van még egy valamennyire idevágó hírem, ugyanis nemcsak Dr. Dre az, aki már nem csak a zenéjével simul hozzá a digitális világhoz. Kanye West is bejelentette, hogy játékot fejleszt mobileszközökre, amiben a halott édesanyját kell eljuttatni a mennybe, egy fehér pegazus hátán. Kifejtette, mennyire nem csípi a játékfejlesztőket, akik elhajtották az ötletével, pedig ő milyen zseniális. De végre talált valakit, aki leprogramozta ezt a szépséget.

Nem lehetne, hogy megint mindenki azt csinálja, amihez ért?